Félve engedem el a kormányt. A baleset óta nem szeretem, ha más vezet, de most hagyom, hogy a legújabb acélkék Teslám magától parkoljon be a garázsba. Kiszállok a kocsimból, majd hátra megyek a csomagtartóhoz, ami kinyílik nekem, hogy ki tudjam venni a két telepakolt bevásárlószatyrot. A garázsból kilépve megfordulok, hogy szemügyre vegyem a csodás otthonom. Egy hatalmas kertes házban lakok, ami pont az én ízlésem szerint lett megépítve, modern stílusban. A bejárati ajtóhoz se kell hozzáérnem, mert odaérve az is kinyílik előttem. Az ajtóból pont belátok a konyhába, ahonnan a gyönyörű feleségem néz vissza rám fakanállal a kezében, a kötényét pedig fehér lisztfoltok díszítik. Vigyorogva, az ajtófélfának támaszkodva nézi, ahogy két gyerek rohanni kezd felém az étkezőből. Ők a mi gyerekeink. Az idősebb egy fekete hajú, nagyon rosszcsont fiúcska, a másik szőke, világos bőrű igazi kis tündér lány. A szatyrokat rögtön elengedem és amint odaérnek hozzám a gyerekek, mindkettejüket ölbe kapom. A kislány egy puszit nyom az arcomra, a fiam pedig már nyitja is a száját, hogy megkérdezze mit hoztam neki, de nem a szokásos hang jön ki a torkán. Egy rendkívül irritáló, sziréna szerű az amit hallok és a világ hirtelen elkezd forogni körülöttem.
 Kinyitom a szemem és megpillantom az ébresztőórámat magam mellett. Kinyomom, majd felemelem a fejemet az asztalról. Megint az íróasztalomnál aludtam el. Észreveszem a jegyzeteimen a nyálfoltot, amit az alvás során termeltem oda. Próbálom a kezemmel letörölni, de eredménytelenül. Az asztalon megpillantom a kis dobozom, amibe az adderall adagom tartom. Kihúzom az íróasztal egyik fiókját és a jegyzetekkel együtt beleseprem. Megdörzsölöm a szemem, miközben felállok a székemből. Hátra nézek a két ágyra. A szobatársam ágya üres, ezen meg sem lepődök, de az én ágyamban fekszik egy lány, hiányos öltözetben. Kezd egyre több minden beugrani az előző estéről. Buli volt a München házban. Nem ittam sokat, hamar feljöttem a szobámba a lánnyal, aki... akinek most nem jut eszembe a neve, de elég nyomulós volt. Utána készültem a mai vizsgára, nem is tudom mit gondoltam.
 A telefonom megrezdült, érkezett egy üzenet. Apám volt az.
" Hol vagy már??? "
Teljesen kiment a fejemből az üzleti megbeszélés, amit már hetek óta mondogatott. Apám egy tehetséges üzletember, akinek több sikeres vállalkozása is van, amiket majd szeretnék átvenni, ha befejeztem az egyetemet. Még nagyon kicsi voltam, amikor hozzá kerültem. Az anyám egy lezüllött, drogos nő, aki azt hitte pénzt csalhat ki egy gazdag férfiból egy gyerekkel.
Szerencsére már megtanultam, hogyan tudom a legrövidebb idő alatt magamra húzni a legszűkebb öltönyt is. A München ház folyosójára kilépve rögtön az alelnökömmel találom szembe magam.
- Ne felejtsd el, hogy ma délután elnöki megbeszélés van. - Imádok a München ház elnöke lenni, de rengeteg feladattal jár. Egy bólintással jelzem, hogy eszembe van. Nem állok le vele beszélgetni, mert rohanok. Azért arra szakítok időt, hogy minden szembe jövő Münchenes sráccal lepacsizzak és intézzek hozzájuk egy-egy mondatot.
- Sok sikert a mai meccsedhez Tom!
- Ne felejtsd el átvenni az ajándékot Charlie!
- Haver, abból ne igyál, tegnap valaki belerókázott.
- A szöszit válaszd, a másik elég kattos.  
Végre kiérek a házból és meglátom apámat, ahogy az autójában ülve vár rám. Beülök hozzá és ő rögtön előveszi a bölcs oldalát.
- Nem lesz ez jó hosszútávon, Bradley, a végén még összeroppansz a nyomás alatt, nem gondolod?