Dominic Taylor

Tommy és Osiris a mólón...

Az óceán sós hullámai vadul nyaldosták a móló öreg, fa lábait, melyek évek óta hűen tartották a régóta árván maradt kis kikötőt. A nap lassan nyugovóra tért, a szél erősebben fújt már, hűvösebb is volt tán, de a szőke kisfiú és a borzas maine coon hajthatatlan csak a zabolátlan tengert figyelték, melynek hullámai nem sodortak partra egy hajót sem a két móló végében üldögélő nagy csalódottságára.
- Megígérte. Megígérte, hogy sötétedés előtt visszatér. - duzzogta a kicsi méltatlankodva, s ismételten megbizonyosodva róla, hogy a felnőttek mindig hazudnak. Ha nem, nos még akkor is. - Így most megint aludhatok egyet, várhatok holnapig. Pedig ma szombat van, minden gyerek a játszótéren bolondozik. - biggyesztette le ajkait, mert noha csak egy fél napja várt eme pillanatra, gyerekként évszázadoknak tűnnek eme percek, főleg a csalódása végett, amiért ő tartotta magát a szavához, de a másik nem. Ismételten nem. Osiris, a házi cicák legnagyobbika sokatmondóan nyávogott egyet mélyről jövően, mintegy rossz vigasztalásul a fiúnak szánva, hogy a világ ugyan kerek, de cseppet sem igazságos.


Így tudnám leírni azt a helyet, ahol mi létezünk, és amit a külső szem őrültségnek nevez. Egy sziget, melynek egyik oldalán ott pihen az öreg világítótorony benne a lakóival. Azt hiszem azért forog fáradhatatlanul, fényével bevilágítva a tengert, hogy minden vízen lötykölődő, elhagyott élet idetaláljon. Nem tudom miért jó ez. De abban sem vagyok biztos, hogy rossz volna.
Csupán egy hajó közlekedik általunk, de olyan aprócska, hogy mindig csak egy valaki fér el benne. Aki pedig beül és nekivág az útnak, eléri a célját, "felszínre jut". Míg oda van, a többiek a szigeten várják, egyre többen. Olykor, ha a móló szélére ülve figyelünk, de úgy igazán nagyon, egyszeriben kiszűrődik a tenger hangos morajlásából a távozó vagy épp közeledő hangja, mit biztosan a szél fúj felénk.
Első hallásra talán irigylésre méltó ez a béke, ez a nyugalom szigete, de gondolj csak bele, távol a külvilágtól, örökké olyanokkal élni, akik közt akad életre sem méltó egyed, tudatában annak, hogy a szigetet sosem hagyhatod el hosszú időre, borzalmas. /Dominic/