ALAPSZITUÁCIÓ
A ventilátor lustán forog ide-oda a sarokból, küzd az ausztrál hőség ellen, ha már a légkondi bedöglött; Cainnal leköltöztünk az ágyamról a földre, hátha az segít valamit, a laptopom előttünk játssza a DiCapriós Rómeó és Júliát. Esszét várnak róla a szünet utánra, ami nevetséges és értelmetlen, előbb olvasom el a drámát, vagy nézek meg egy kultfilmet, hogy kielemezzem, mi tette azzá. Igen, ez egy olyan jelenet lesz.
BONYODALOM
Cain viszont itt van, mellettem ül, vékony lábai meztelenek, fekete rövid sortjával ellenben virít a bőre. Csontos térde combomhoz ér, óvatosan nyomja neki, feljebb csúszik és vele együtt mászik felfelé pulzusom is, figyelmem rohamosan költözködik a monitorról a mellettem ülőre.
Sóhajtok. Igen,
olyan.
KIBONTAKOZÁS
- Fiúk, hoztam egy kis limonádét – nyit be anyám minden előzetes kopogtatás nélkül, mire Cain zavartan kapja el a lábát. – Meg kekszet is raktam mellé – teszi a tálcát az asztalomra, aztán felénk fordul. – Hogy halad a projekt?
- Haladna, hogyha nézhetnénk… - forgatom a szemem, a belső frusztráltságtól üvölteni tudnék és félek, hogy előbb-utóbb robban az egész. Spoiler alert: robbant is.
- Köszönjük, Mrs. Adler – veszi át a szót Cain és rámosolyog anyára. – Jól haladunk, érdekes – bólogat, mire anyám arcára is visszatér a mosoly és rábólint.
- Örülök, hogy ilyen szorgos kis barátai vannak Iannek. Igyátok, míg hideg, remélem ízlik – még egy utolsó mosoly rám, aztán magunkra hagy, behajtja maga mögött az ajtót; hajtja, nem csukja.
- A faszom belé most már – szűröm fogaim között és felállok, hogy becsukjam és a méterekre tett italokat is idehozzam. Cain felnyúl, megfogja az egyik kezem és rászorít, hüvelykjével simít végig ujjaimon és érzem valamelyest ellazulni az izmaimat.
- Nyugi – tátogja felnézve rám és mosolyog, mire én is elmosolyodok. Sosem szerettem az édes dolgokat, de ő más, bár nem biztos, hogy a szeretem szó illeti. Az túl sok.
A történetre vonatkozóan tökmindegy, hogyan csukódott az ajtó és miként jutottunk a limonádékhoz, mint ahogyan arra sem emlékszem, mikor jutottunk Cainnal a földről az ágyamba; fast forward pörgessünk oda, amikor meztelen felsőtestem az övének simul, felette fekszek, lábait felhúzza oldalamon és a limonádé ízé visszaköszön nyelvéről.
TETŐPONT
Jó. Percekig jó, percekig másodlagossá válik a levegővétel és elfeledkezek a körülményeinkről, meg a ház falán lógó keresztekről; először és utoljára, mert az Úr maga nem akarja, hogy segítsek felebarátom és önmagam feszítő helyzetén.
- Te mégis mit művelsz? – nem hallottam, mikor nyílt az ajtó, de nem hinném, hogy apám fél pillanatnál tovább elnézte volna, ahogyan egy másik pasi testének feszül az enyém. A melegek a gyerekgyilkosokkal együtt élnek a pokol tüzén.
Lepattanok Cainról és ülve fordulok a férfi felé, aki az utolsó három évemet kiskorúként megnehezíti majd; az eddig alattam fekvő is felül és úgy nézhetünk ki, mint két őz a kocsi reflektorában éjszaka. Bárcsak mondtam volna valamit, de mit csinál az ember tizenöt évesen, ha rányitnak? Ne ítélkezz, bőven eleget ostoroztam magam miatta, hiszen már mindegy volt a sorsomat illetően, akár el is küldhettem volna a picsába.
- Takarodj a házamból! – apám feje vörös, karjával mutatja a kiutat az első kapcsolat-szerűségemnek, aki zavartan kapja fel az ágyra dobott pólóját és kérdés nélkül indul meg kifelé, lehajtott fejjel. Okos fiú volt. Először azt hiszem, nekem is szól és megindulok, de nem; rám sokkal, de sokkal rosszabb dolgok vártak.
VÉGKIFEJLET
Írországban bentlakásos katolikus gimnáziumba járni olyan, mintha az embert a középkorból visszatért szellemek próbálnák nevelni és bekorlátozni; még nagyobb szívás, ha semmi zsebpénzed nincs piát venni és még csak el sem mondhatod senkinek, miért vagy csóró. Ha ezelőtt az élmény előtt nem utáltam a világot, akkor sikerült ezt véglegesen átfordítani, még a szivárványt (hahaha) is a szürke különböző árnyalataiban láttam a következő évekből.
Mi nagyobb szívás ennél?
Ballagásodra megkapni a bőröndödet az összes cuccoddal belezsúfolva, hogy pénz nélkül kerülj az utcára.
Egy kibaszott csókért.
Kezdőlap 
