Személyzet

Hallottátok, hogy milyen extra szendvicseket lehet venni egy ideje az egyik büfében? Akkor kell menni, amikor az a magas, agyontetovált tapló dolgozik, és ha megfelelő ember nevét említed neki, már le is fixáltad az esti repülést, és még egy egészen normális szendvicset is kapsz körítésnek.
Sidney pár hónappal a másik Fletcher gyerek után jelent meg a kampuszon és a legtöbb emberben fel sem merül, hogy nem csak véletlen névrokonságról van szó, hanem valóban összeköti a név Bowie Csakguccithordok Fletcherrel. Méghozzá olyannyira, hogy egy azonos méhben cseperedtek, aztán pár perc különbséggel látták meg a napvilágot. A szülőszobától kezdve mindketten problémás csemeték voltak, egyikük így, másikuk úgy, de végig karöltve, ők ketten a világ (és olykor egymás) ellen.
Ikertestvérével ellentétben esze ágában sincs egyetemi tanulmányokat végezni, ő inkább azon van, hogy minél több pénzt keressen minimális erőfeszítéssel, miközben fél szemét a húgán tudja tartani, nem is pusztán őszinte testvéri szeretetből; sokkal inkább a birtoklásvágy és valami furcsa, beteges érzés a gyomrában, ami erre ösztönzi.
Vajon mennyi ideig árulhatja még a felturbózott cukorkáit és folytathatja annak a bizonyos tiltott gyümölcsnek a fogyasztását, mielőtt robban a bomba?

Blaine boldogan élte kis életét, már hosszas hónapok óta készítette a melegszendvicseket, adta ki a péksüteményeket, főzte le a kávékat a GC mindig fáradt és mindig éhes egyetemistáinak, mellette pedig rajzolgatott annak a reményében, hogy diploma nélkül is viszi valamire a tehetségével, amikor nyugodt kis életébe berobbant a bomba Sidney Fletcher személyében. Hogy mi a rosszabb, az új kolléga arroganciája, az, hogy mindent természetesnek vesz, vagy, hogy valami nagyon bűzlik a háza táján, egyelőre még nem sikerült megfejtenie, de Blaine rajta van az ügyön.
Ha elvesszük az egyenletből a kedvenc kollégáját, az élete teljesen egyszerű, unalmas vonalon mozog, de szeret úgy gondolni magára, mint kalitkába zárt művészlélek egy kegyetlenül átlagos életre ítélve, átlagos szülőkkel, akik átlagosan elváltak, amikor Blaine hét éves volt. Átlagos egykeként járta ki a teljesen átlagos iskolákat, és mióta először zsírkrétát ragadt a kezébe, rajzolt. Véleménye és az iskolai érdemjegyek szerint átlagon felül, mégse merte soha tovább vinni ezt a vonalat, mert fél a kritikától és hogy elveszik tőle ezt az egyetlen dolgot, ami átlagon felüli az ő lényével kapcsolatban.
Ezzel oda jutottunk, hogy húsz évesen egy egyetem büféjében dolgozik, mert mégis jobb, mint a Subway, minden szabadidejét rajzolással és festéssel tölti, már hatalmas adagnyi gyűlt össze alkotásaiból, de még mindig csak várja a megfelelő pillanatot, hogy lépjen és közszemlére tegye két keze kis munkáit.
Vajon eljön majd az ő pillanata, és viszi valamire, vagy tovább rejtegeti az igazi tehetségét és évekig fog még zsemlét vajazni meg tejet gőzölni, amennyiben nem készíti ki teljesen a Sidneyvel együtt töltött idő?