Bern

Mikor Olivia a klubba került, még igazi különc volt tetőtől talpig, kívül-belül, a kisujját sem kellett hozzá megmozdítania, mert természetesen jött neki. Innentől kezdve viszont már-már példát csináltak belőle, megkezdődött a nyomás, neki pedig egyre jobban az lett a személyisége, hogy a Bern tagja és megállás nélkül bizonyítania kell, hogy ő bizony igazi special snowflake. Mindig olyan zenék tetszenek neki, amit más nem hallgat, olyan szetteket talál ki magának, ami senki másnak a fejében nem fordul meg, még a világnézetének is extrának kell lennie, mert ő is extra, közben attól retteg legbelül, a mindig nyugodt leszarom felszín alatt, hogy a nagy erőlködések közepette elveszíti igazi személyiségét, ezzel állandó belső feszültséget generálva önmagának.
Alapvetően egy minden ráér, nem sietünk sehová, éljünk a pillanatban ember, ami jócskán megnehezíti a mindennapjait, mert soha semmivel nem készül el időben, így a tanulmányok terén mindig pengeélen táncol, bármennyire is érdekli, amit csinál. Nem létezik az a motiváló erő, amire azt tudná mondani, hogy na, most akkor álljunk neki, ezzel mindent sokkal jobban megnehezít magának.
Teljesen normális, jómódú családban nőtt fel kisebbik testvérként, bátyja árnyékában, aki úgy tűnt számára gyerekként is, hogy bármit csinál, az jól sikerül neki, legyen az iskola, hobbi, sport. Klisé módon állandóan hozzá hasonlították, és bár nem akarja magának sem bevallani, de ezért lázad a rendszer ellen már tizenéves kora óta.
Vajon meddig bírja még túlkülöncködni önmagát? Nem lenne egyszerűbb visszatérni a saját személyiségéhez és önmagát adni? Vagy már el is felejtette, hogy ki ő pontosan?

Kaiden soha nem találta a helyét a világban és a mai napig keresi: totyogóként motorosversenyző akart lenni, hatéves korában színész, nyolcévesen orvos, aztán megint színész, de tízévesen focizni kezdett és azt hitte, ezen a területen találja meg a csodát. Tizennégy évesen abbahagyta, mert mégsem jött be neki a büdös öltözőszag meg a folyamatos futkározás, rajzolni kezdett és gyönyörűen fejlődött benne, de sose tudott megelégedni vele és mire a szakválasztásra került a sor úgy döntött, tanárbácsi lesz a sok szünet miatt. Három hónap után rájött, hogy mégsem ez a pályája, keresztfélévben átment emberi erőforrásokra, de félév végére úgy döntött, rohadtul nem érdekli.
Orvos szüleinek semmi más nem számít, csak az, hogy elmondhassák, egyetlen kicsi fiúk lediplomázott, hogy miből és miként, az teljesen mindegy, így teheti meg Kaiden, hogy mindenbe belekóstol; szívesen kifizetik neki. Talán pont ez a szülői hozzáállás az oka annak, hogy nem rajzolódott ki előtte semmiféle életcél: soha nem beszélgettek vele arról, ő mégis mit szeretne.
Vajon végre megtalálta álmai pályáját, vagy ezt is feladja és újba kezd jövőre, hogy minél tovább boldogítsa a GCU csapatát? Reméljük, sikerül megtalálni az igazi életcélt, mert a semmiben tengődni nem lehet hosszasan.Vagy?