Lance

Tudod Lance, egy házasságot nem csak az évek alatt lehet elrontani, hanem már a kezdetén is.Amikor rossz időben, rossz embert, rossz helyen választasz magadnak, miközben meg vagy győződve, hogy ez lesz majd ami helyrebillent. Pedig még inkább mélyre ránt magával.
Nem hibáztatlak, hiszen egykor én is a pénzhez mentem hozzá, a férjem már csak egy kellemes, elegáns és kifinomult körítés volt. Nem okozott gondot elviselni.
Luella Monroe, aki a te feleséged, és az én volt férjem húga, az egykori sógornőm. Ugye érzed, hogy hol van a képletben a hiba? Meg ott is azt hiszem, amikor az esküvőd napján, a kápolnában egymásba gabalyodtunk. Épp csak húsz perc volt a ceremóniáig, a férjem pedig a végére toppant be (de az is lehet, hogy mindent hallott, sosem faggattam róla). Te elvetted Luellát, a férjem pedig a következő héten beadta a válókeresetet.
Nem mondom, hogy megbántam, igaz azt sem, hogy bármikor megismételném. De egy tehertől mindenképpen megszabadított, méghozzá attól, hogy tovább hazudjak egy olyan házasságba, amibe úgy passzolok, mint egy harminchetes lakkozott papucs egy negyvenhármas férfi lábra. Hat évet hagytam magam mögött, amit nem állítok, hogy gondtalan volt, igaz azt sem, hogy problémás. Egyszerűen nekem volt szűk az egész hitvesi maskara, amibe akkor még azt hittem, amikor igent mondtam, hogy jól fogok festeni. Szabad lélek vagyok, megvannak a magam ostoba húzásai, ahogyan azt hiszem te sem éppen az az otthon ülő fajta vagy.
Ha az elején megkérdeztél volna, akkor elmondtam volna neked, hogy a szép és csillogó élet mögött dögletes unalom van, ami éppen úgy nem illik hozzád ahogyan hozzám sem illett soha.
Noha az esküvőd óta nem találkoztunk, aminek immáron egy éve. A férjem ismerősi köre a pacientúrámhoz tartozik, így aztán bizonyos dolgok pletyka szintjén visszajutnak hozzám. Arról például, hogy nem éppen a legjobb a házasságod. Nem nagyon tudod elviselni a rövid pórázt, amin a Monroe família tart. Úgy érzed, hogy csupán egy kirakati dísztárgy vagy, akivel tökéletesen el lehet dicsekedni. De te ettől többre vágysz. Megvannak a magad ambíciói.
Aztán egy napon bejelentkezel hozzám kezelésre. Nem nagyon tudom mire vélni, és szentül meg vagyok róla győződve, hogy nem mint páciens hanem mint magánember akarod a lefoglalt egy órát igénybe venni.
Hogy fizikálisan hatással vagyunk egymásra ez tény. Azt azonban nem tudom megmondani, hogy ez hosszútávon is működne, vagy túlságosan öntörvényűek vagyunk ahhoz, hogy még egyszer belemenjünk egy olyan kapcsolatba amivel magunkon kívül mindenkinek kárt okozunk? Megéri vajon felrúgni és feladni mindent csak azért, hogy mi esetleg esélyt adjunk valaminek, ami lehet nem is fog működni?

Useri információk: A keresztnevet kérlek tartsd meg, mert az előtörténetemben így hivatkozom rá. Avatárnak C.E.-t adtam meg, úgy viszonyításképp, de nem ragaszkodom hozzá foggal körömmel. Ő élt a fejemben, amikor megírtam a sztorit, emiatt lett ő. Bátran vidd bele a saját ötleteidet a karakterbe, kifejezetten szeretem a fantáziadús usereket. Várlak, üzenj kérlek ha megérkeztél.