Az a bizonyos csapattárs

Ha néhány szóval kéne jellemeznem téged, akkor az a beképzelt, gazdag pöcs lenne. A csapattársam vagy, már lassan öt éve, azóta, hogy Sydney-be költöztem. És te valami oknál fogva azóta is utálsz. Pedig én semmi rosszat nem tettem veled, de te azóta is érezteted velem, hogy számodra nem kívánatos személy vagyok a csapatban. Persze mikor az edzőbá - aki nem mellesleg az apád is - ott van mellettünk, meg a versenyeken, ahol a nagyközönség is figyel, egészen másképp viselkedsz. Akkor képes vagy még rám is úgy mosolyogni, hogy az ne egy fintorban végezze, és még kedves, dicsérő szavakat is hallok tőled. Igaz, még abban is kihallom a gúnyt néha.
De ha nincs senki körülöttünk, aki figyelne? Akkor persze nem vagy rest megjegyezni, hogy milyen pocsék vagyok, hogy minek vagyok itt, és hogy húzzak vissza a rizsföldekre dolgozni. Akkor érzem igazán, hogy mennyire gyűlölsz. Csupán csak azt nem tudom, hogy miért?
No meg azt, hogy ennek ellenére miért gondolok mégis folyton rád, és miért pirulok bele olykor, mikor teljesen belefeledkezek a bámulásodba. 

//Röviden ennyi lenne. És igen, hosszú távon egy lassan kialakuló szerelmi szálat képzeltem el a ket úriember között. A PB egy javaslat, viszont én nagyon örülnék, ha a fiatalúr maradna az arca *-* és az okok itt vannak: OK1 OK2 OK3 OK4 OK5
És még annyi, hogy nagyon várom, siess kérlek