our 'almost' will always haunt me

'Még mindig várok rá, hogy felhívjon. Az éjszaka közepén, zokogva, beismerve, hogy elkövette élete legnagyobb hibáját, amikor elhagyott. Azt mondogatom magamnak, hogy egy nap majd visszajön, hogy újra elnyerje a bizalmamat. Hogy egy nap majd visszajön, és újra fülig szerelmes leszek belé. Tudom, hogy hülyeség, és, hogy én is hülye vagyok, hogy azt képzelem, hogy ilyesmi megtörténhet a valóságban, és nem csak a tündérmesékben, meg a hollywoodi filmekben. Mégis minden egyes éjszaka felhangosítva hagyom a telefonomat.'

Az elején (2009-ben) minden egyszerű volt, és kristálytiszta: a fiú - te, aki tulajdonképpen már férfi voltál - és a lány - aki szintén inkább fiatal nő volt - egy bárban találkoztak, ahol a lány énekelt egy színpompás, flitterektől és glittertől csillogó ruhában. A fiúnak nem tetszett a smink, mert úgy gondolta, hogy a csillogása csak el akarja vakítani az embereket, mint egy tükör - vagy egy pajzs -, hogy ne lássák őt, a lányt, a szívét, a lelkét. Aztán meghívta egy italra, aztán pár nappal később elhívta moziba - ahol a lány egyébként egy egészen kevés sminket sem viselt, és sokkal élőbbnek tűnt, sokkal valódibbnak, és sokkal megfoghatatlanabbnak -, aztán ebédelni, meg vacsorázni, aztán elmentek a lány lakására, és onnantól kezdve a fiú oda járt haza. Nem a lakásba, hanem a lányhoz. Ha most feltennék neki a kérdést, hova menne szívesen, vajon mit válaszolna? Vissza a múltba, ahol minden felhőtlenül boldog volt? A lakásba, csak azért, hogy magába szippantsa a szép emlékek esszenciáját? A lányhoz, aki olyan helyeken hagyta a lelkének lenyomatát a fiú életében, ahol nem is járt?

Túl gyorsan telt el négy karácsony, négy-négy születésnap, négy július negyedike, négy újév, és úgy nagyjából-egészében ezernégyszázhatvanegy nap.

Hogy miért szakítottál olyan hirtelen, rejtély. Nyilvánvalóan magyarázhatod azzal, hogy egyszerűen kihunyt a tűz, már nem is szikrázott a szívedben a szerelem, nem olyan volt, mint régen, megváltozott ő, és megváltoztál te - megváltoztatok -, és nem volt mit tenni, jobbnak láttad külön utakon folytatni az életet, de persze lehet egy titkod is, amit nem osztottál meg vele. Egy ideig még kerested, nem hívtad fel, de írtál neki a közösségi média valamely platformján, felköszöntötted a születésnapján, ahogy ő is téged, és boldog karácsonyt-, újévet-, meg július negyedikét kívántatok egymásnak. De nem találkoztatok személyesen soha, sehol.
Egy idő után az üzenetváltással is felhagytatok.
Már a születésnapotokon sem írtok egymásnak.
De nem felejtettétek el a másikat, nem egészen. Néha még haloványan kirajzolódik a másik arca, alakja a távoli múltból.
A Sors mosolya, vagy fintora, hogy újra ugyanabban az időben vagytok, ugyanazon a helyen. Vajon ezúttal megfelelő a timing, jobb emberek lettetek, elég jók lettetek a másikhoz, elég bátrak vagytok, hogy elölről kezdjétek, vagy folytassátok onnan, ahol abbahagytátok?

// nem szeretném tovább szaporítani a szót. Igazából én sem tudom pontosan, hogy mi volt a szakításuk oka: lehet az, amit leírtam feljebb, hogy kihűlt a kapcsolat, lehet az, hogy megismerkedett a férfi valakivel, és nem akart fájdalmat okozni Sie-nek, és ezért szakított vele, vagy felbukkant egy volt barátnő, esetleg egy gyerkőccel, de egyébként eléggé sok mindenre vevő vagyok az okot illetően - pm-ben lehet brainstormingolni, ha egyik sem tetszik a felsoroltak közül.
Értelemszerűen szeretném, ha mégis csak tündérmesés, meg hollywoodos vége lenne a sztorinak, és megérdemelnék egymást, meg a boldog befejezést Addig persze sok minden történhet, én nem vagyok semmi jó, vagy rossz elrontója, meg szeretem a drámát, meg a feszültséget is, szóóóóval... ya know.
Egyértelmű, hogy a csodálatos, közös film, és a kémia miatt választottam Bradley Coopert pb alanynak, de megegyezés után akár változtatható is, hajlandó vagyok engedni belőle (ugyan fájó szívvel )
Kérés, kérdés, óhaj-sóhaj esetén pm-ben vagy discordon elérhető vagyok:3
Nagyon várom az úriember érkezését