Bárcsak téged ismertelek volna meg hamarabb! Bárcsak ne hittem volna az öcsédnek! Pedig te próbáltál figyelmeztetni. Óvatosan, nehogy azt gondoljam, hogy pusztán az irigység, vagy bármiféle más szándék vezet. Nem akartál megijeszteni sem.Mégis azt mondtad, talán nem David a legjobb választás családot alapítani. Beszéltél arról, hogy az öcséd még nem feltétlen van kész erre, hogy talán túl friss még a kapcsolat, hogy talán át kellene gondolni az egészet. Nem hallgattam rád. Én annyira vágytam egy igazi, meghitt családra, gyerekre, boldog életre, hogy képtelen voltam meghallani a szavaid mögötti aggodalmat. Nem sokkal az első házassági évfordulónk után terhes lettem, és megszületett a fiam, a most hét éves Pierre. A dolgok nem sokkal a fiam első születésnapja után kezdtek rosszra fordulni, amikor David egy szerelőműhelyben kapott állást.Jobban fizetett mint a korábbi. Sokat dolgozott, néha többet is mint kellett volna, mert nem bírta elviselni a gyerek sírását, azt, hogy Pierre születése óta soha nincs csend a házban.Pierre két éves múlt azon a karácsonyon, amikor először megütött. Valami mondvacsinált indokkal. Aztán néha már ok sem kellett, néha elég volt ha részegen jött haza, és a napi feszültségét rajtam vezette le.Árva vagyok, nincs családom, egyedül te….sokáig még hozzád sem mertem elmenni, nem mertem elmondani mi történik odahaza. Végül egy napon, én és a fiam nálad kerestünk menedéket. Vissza akartál menni, forrt benned az  indulat az öcséd miatt, ugyanakkor tudtad, hogy ezt az egészet csak józanul lehet megoldani. Segíteni akarsz nekünk, csak éppen én túlságosan gyáva vagyok ahhoz, hogy beismerjem és elfogadjam, hogy nekünk kell megtenni az első lépést. Kétszer próbáltam eddig elköltözni, és David mind a kétszer megtalált és hazavitt. Mindig megígért mindent és én hittem neki, mert mindig hinni akartam. De félek, hogy egy napon már nem csak engem fog majd bántani, hogy egy napon majd a fiam lesz a haragjának a céltáblája, és félek, hogy egy idő után én már nem tudom megvédeni őt.  A kanapéd már ismer engem, ahogyan ismer a konyhában a csend is, ahogyan reggel kávét főzöl, még utoljára egyetlen mondattal maradásra akarsz bírni, de én csak rád nézek és a fejem rázom. Visszamegyek. De talán eljön a nap, amikor majd beismerem, csak te segíthetsz, és csak nálad lelhetünk biztonságra. Nálad mindig olyan jó, mindig olyan, mintha hazatérnénk. Pierre szeret téged, ami nem meglepő, mert én is. És nem csak úgy mint a sógoromat. De azt már el sem merem képzelni, hogy mi lenne ha erre David rájönne….ahogyan arra is, hogy én sem vagyok számodra közömbös. Soha nem is voltam. ( Szeretném ha Norman lenne az, aki kimenti Camit és a fiát ebből a bántalmazó kapcsolatból. Ha esetleg megtetszett a történet és szívesen megalkotnád boldoggá tennél. Üzenj kérlek, ha megérkeztél.)