avery "ava" martinez

-Nem értem, miért esne nehezedre fél évente hazajönni! Mégis, csak ez az otthonod, Avery!- hőbörög az anyám a telefonba, miközben én egy sörtől, hányástól és szextől bűzölgő budiban ácsorgok -igyekszem nem hozzáérni semmihez- és szememet forgatva hallgatom a további, elképesztően drámai mondatait.
Hiányzol nekünk!
Nélküled nem egész a család!
Ilyen és ehez hasonló, rohadtul hangzatos klisékkel dobálózik, míg végül úgy döntök, hogy ebből ennyi most épp elég volt. Így is nagy mázlija van, mert már túl vagyok egy sörpong meccsen meg hat vodkazselén.
-Elhiszem! Hidd el, amint tudok hazamegyek egy kis időre, rendben?- veszem elő a legbájosabb mosolyomat, amit ő mondjuk úgysem láthat, de a hangomból hallhatja, hogy egy tünemény vagyok jelenleg, holott mindketten tudjuk, hogy ez nem más, mint színészkedés. Ő próbál úgy csinálni, mintha fikarcnyit is érdekelné, hogy mi van velem, hogy aztán lelkiismeretfurdalás nélkül mondhassa el otthon, hogy "én megpróbáltam", miközben én próbálok értelmes emberként tárgyalni vele telefonon. Ennek ellenére a családom tudja, hogy olyanok vagyunk, mint amikor Donald Trump és Vladimir Putyin találkoznak: mosolygunk, beszélgetünk, de amúgy k*rvára utáljuk egymást. A lakótársam is egy alkalommal szörnyülködve hallgatta végig -sajnos, áthallatszott a szoba falán- a vitánkat, majd totál értetlenül és kissé félve megkérdezte, hogy miért utálom ennyire az anyámat. Tekintve, hogy már három hónapja a lakótársam volt és, hogy egészen megkedveltem a csajt, úgy döntöttem, hogy elmesélem neki az okot.

-Nos, az anyám legutóbbi pasija kikezdett velem, amikor Karácsonykor hazamentem. Épp egy családi buli volt, amikor megpróbált lesmárolni és, amikor felpofoztam, csak azt értem el vele, hogy lefogta a kezeimet és a falhoz nyomva csókolt meg.- rázkódok össze undorodva, mert bár Philip egész jó pasi volt a maga negyvenöt évéhez képest, azért én Karácsony este szívesebben smároltam volna valaki velem egykorúval. Caren eközben elkerekedett szemekkel figyel, amit én csak pár pillanattal később veszek észre, annyira elmerülök az emlékeimben.
-Természetesen, ahogy az lenni szokott a béna filmekben, az anyám épp akkor sétált arra és iszonyú nagy balhé lett a dologból, aminek a vége az lett, hogy én másztam rá Philipre, én próbáltam elcsábítani egész idő alatt, amíg otthon voltam és különben is, én bíztattam, hogy csókoljon meg.- morgom dühösen, mert ha valami, hát ez iszonyú nagy arconcsapás volt számomra. Nem is az, hogy az a szemétláda ezzel védte magát, hanem az, ahogy a család mindezt fogadta.
-De te ugye elmondtad, hogy nem így volt?- kérdezi Caren homlokráncolva, mire elnevetem magam, de amolyan "elment az eszem és a gyogyóban a helyem" módon, amit még Joker is megirigyelhetne.
-Megpróbáltam, de a végén úgy jártam, mint a Sátán. Gaz csábító lettem, aki el akarta orozni az anyja pasiját, mert hát lássuk be, sosem voltam egy szent.- vonok vállat sunyi mosollyal az arcomon, mire Caren elneveti magát és megcsóválja a fejét. Ha valaki, hát ő nagyon jól tudja, hogy mennyire szeretek flörtölni, ugyanakkor azt is tudja, hogy nem viszek be akárkit az ágyamba.
-Mindig is balhés gyerek voltam és ez később sem lett jobb, bár az sosem jutott el a szüleim agyáig, hogy direkt csinálom. Elváltak, amikor nyolc éves voltam, onnantól kezdve pedig valahogy senki sem volt képes rá, hogy foglalkozzonk velem és a két fiú tesómmal. A dadust sem kíméltük.- nevetem el magam, ahogy eszembe jutnak a csínytevések, majd felállok és mindezek örömére elővakarom magamnak a hűtőből az SOS vodkánkat, hogy aztán csináljak magunknak egy italt.
-Nekem még órám lesz, Ava...- dörzsöli meg az arcát Caren gondterhelten, de amikor elé lógatom a poharat végül mégis kikapja a kezemből, amit én egy büszke mosollyal nyugtázok. Néha tényleg úgy érzem magam, mintha a Sátán gyermeke lennék, mert olyan könnyen tudok bűnbe csábítani mindenkit, mintha erre szakosodtam volna.
-Szóval, akkor most nem is mész haza többet?- kérdezi az első korty ital után én pedig hangosan kifújom a levegőt, hogy ezzel is nyerjek egy kis időt, végül bólogatni kezdek.
-Előbb vagy utóbb biztos hazalátogatok, de inkább utóbb mennék, ha lehet.- mosolyodok el, majd a poharamat az övéhez koccintom és gyorsan le is nyelek két nagy kortynyi vodkanarancsot.
Pár pillanatig csendben ücsörgünk, míg végül Caren töri meg a csendet fejet csóválva, elmélázott ábrázattal.
-Baszki, és én még azt hittem, hogy az én anyám a leggázabb...- közli, mire összenézünk és hangosan röhögni kezdünk. Ezért kedvelem Carent, mert ugyanolyan hülye humora van, mint nekem. Akkor is képes röhögni, amikor normális ember inkább sírna.
-És ezek után még fizetik a tanulmányaidat?- jön a következő kérdés, minek hallatán ráncba szalad homlokom, mintha csak azt mondanám, hogy "ugyan már, mit képzelsz?", de végül, ha már ennyi mindent elmeséltem, úgy döntök, hogy ezt is megválaszolom.
-Azt mindig is az apám fizette, hogy ezzel kompenzálja, hogy soha nem tudott velünk lenni, ráadásul három éve, amikor a nagyapám után elhunyt a nagyanyám is, elég szép kis summát örököltem, úgyhogy igazából egyáltalán nem vagyok az anyámra rászorulva. Szerencsére...- morgom az utolsó szót a poharamba, majd Carennal lehúzza az italát és lecsapja a poharat az üvegasztalra, amiről egy pillanatig meg vagyok győződve, hogy mindjárt bepókhálósodik és darabjaira hullik, de úgy tűnik, hogy ez egy elég szívós dohányzóasztal.
-Na jó. Nem megyek be a délutáni előadásra. Helyette inkább menjünk le a partra. Mit szólsz?- pillant rá kíváncsian, pedig szerintem már tudja jól, hogy mit fogok válaszolni, mert ismer már annyira, hogy tudja: imádom a tengerpartot és a vizet, ha pedig még egy jó buli is kilátásban van, megállíthatatlan vagyok. Egyedül az lep meg, hogy most nem én vagyok az, aki bűnre csábítja a másikat.

Néha elgondolkodom azon, hogy miért lettem olyan, amilyen. Miért csinálok úgy, mintha tojnék mindenre, miközben ügyelek a tanulmányi eredményeimre vagy, hogy miért voltam már középsuliban is olyan, mint egy sötét boszorkány, aki mindenkire úgy nézett, mint a véres rongyra, de aztán eszembe jut, hogy az anyám mindig is egy aljas nő volt, ami ellen valahogy védekeznem kellett. Még akkor is, ha vágytam a figyelmére is jó ideig vagy arra, hogy büszke legyen rám vagy valami, idővel rájöttem, hogy szükségem van erre a védőpajzsra, mert ha keménynek tűnsz és előbb te ütsz, mint hogy mások ütnének, akkor idővel már nem mer majd senki se bántani.
A két tesóm nem ugyanattól az apától van, mint én, így ők jelenleg a család kis szeme fényei a maguk tíz és tizenkét évével, de ők se sokáig lesznek kivételezettek. Az anyám, csak addig szeret valakit, amíg az pontosan azt teszi, amit ő akar. Ezért hagyta el az apám, majd a srácok apja is és fogja elhagyni Philip is, bár már abban sem vagyok biztos, hogy jelenleg épp vele van.
-Vagy innod kell még, vagy már túl sok volt. Úgy nézel ki, mint aki végig nézte az Elfújta a szél című borzalmat egymás után háromszor.- ül le mellém Caren a tűzhöz, ahol én a sörömet szorongatom már vagy fél órája és próbálok úgy csinálni, mint aki élvezi a bulit. Az igazság azonban az, hogy minden ilyen eset, amikor az anyám felhív, baromira felkavar és elkezdek lelkizni. Bár nem tart sokáig általában, csak egy-két napig, de mindig időbe telik, mire újra felfestem a "szarok a világra" maszkomat és élem tovább az életemet.
-Jajj, ne. Egyszer is elég volt. Akkor már inkább taposd ki a szemeimet azzal az új magassarkúddal.- nevetem el magam, miközben mögülünk hatalmas üdvrivalgás hallatszik, ahogy két srác egymás torkának esik. Jellemző. Minden buliban akad pár izomagyú barom, akik alig várják, hogy bunyózhassanak, de őszintén szólva én meg általában élvezem ezt nézni, hiszen ki ne akarna szép, izmos testeket figyelni, miközben lecsúszik a torkán még egy pár feles?
Többek között az izmos testek miatt dolgozom suli mellett az egyik szörfdeszka boltban, ami már csak azért is remek, mert én magam is imádok szörfözni és amúgy is a parton cseszem el minden időmet, amit épp nem tanulással töltök.