Tim Lynch aka everybodys kitty cat

7 éves korom óta minden nap vezetek naplót, szóval ja....itt van pár részlet belőle. Kis adalékok: Londonban születtem, 95'-ben, egy Dél-Londoni munkáscsalád sokadik gyerekeként. Apánk egy alkesz gyári munkás volt, anyánk háztartásbeli, de néha végzett "egyéb munkákat" is, szerencsére nem a szemünk láttára. Sok tesómmal egy közös szobában aludtunk, sosem volt nyugtom tőlük. Apánk, ha úgy gondolta, jól megvert minket, anyánk meg nem szólt semmit, sőt, hagyta. 19 voltam, mikor coming outoltam nekik, 20 perccel később az összes cuccommal az utcán találtam magam, de hát ez van.

"2002. szeptember 16.
Kedves Naplóm!
Végre tudok írni, úgyhogy leírok mindent, ami eddig történt velem. Nem sok mindenre emlékszem, még kicsi vagyok. Nem baj. Apu ma megint mérges lett. Előkerült a szíj is. Pedig nem voltunk rosszak. Na jó, Bobby leborította a lisztet, Sally meg majdnem felgyújtotta a macskát, de nem voltunk rosszak. Apu szerint mégis azok voltunk. Anyu meg megint csak nézte, akkor is, amikor beráncigálta magával Jackiet a szobájukba. Nem tudom, mi történt, de mikor Jackie kijött, sírt, és azt mondta, fáj neki valahol, de apu biztos jól érezte magát, mert ő vigyorogva jött ki mögötte. Este inkább kiszöktem az ablakon, hogy a nagyokkal lógjak a sikátorban. Adtak ma egy cigit, azt mondták, már én is nagy kölyök vagyok, mert suliba mentem. Bele szívtam, de nagyon rossz volt. Nem szeretem. Egész este kint voltam velük, de nem emlékszem sokra, mert adtak inni egy furcsa ízű vízből, amitől gyorsan elaludtam. Reggel az ágyam mellett keltem fel. Lehet, hogy csak álmodtam. Nagyon rosszul voltam, de anyu elküldött iskolába, ahol sokszor hánytam. De már jobban vagyok"
Eeeeegen...ezt nem esik jól forgatni. Fater egy alkesz állat volt, aki ha megvert minket, utána mindig ráizgult a legidősebb nővéremre, anyánk meg nem szólt egy szót sem. Nem csoda, hogy inkább az utcán bandázó tinik közé menekültem, már 7 éves fejjel.

"2007. augusztus. 02
Kedves Naplóm!
Azt hiszem, szerelmes vagyok. Az egyik haveromba, ami duplán ciki, mert nem vallhatom be neki. Sosem voltam szerelmes még ezelőtt, de most valahogy úgy érzem, a Nap is azért süt, mert én most így érzem magam. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Ha bevallom neki, ő talán elmondja másoknak is, és az egész suli rajtam fog röhögni. Azt nem engedhetem meg magamnak, esélyem sincs sulit váltani, amíg ezen a szakadt helyen lakom. Na meg, miért is lennék éppen én az esete? Oké, ugyanúgy emo, mint én, és olyan jól néz ki....áhhh, ha csak rá gondolok, kiráz a hideg. Azok a kék szemek! Mintha a lelkem legmélyééig látna vele, és már tudná is, hogy mit érzek iránta. Nem tudom, hogy apámék hogyan reagálnának, valószínűleg megint előkerülne a nadrágszíj. Mint mikor megtalálták a cigimet. Anyám lenyomott egy olyan hegyi beszédet, mintha ő nem venne mélytorokra naponta 20 palit, apámtól meg kaptam egy olyat,amitől körbe ment volna a fejem, ha nem szoktam volna már meg ezer éve. Na,most ehhez képzeljük el azt, hogy oda állok eléjük, és közlöm velük, hogy "Figyu ősök, olyan forró vagyok, hogy megsül a seggemen a tükörtojás". Inkább kussolok, jobban jár mindenki, a haverom is, én is, meg az őskövületek is, mert valahogy semmi kedvem még egy verést is a nyakamba kapni."
Első szerelem....bár soha nem teljesült be, de jó volt álmodozni rajta. Könnyebb lett volna, ha csajnak születek, mert akkor az sem érdekelte volna az ősöket, ha 14 évesen már egy kölyökkel mentem volna haza, így meg azt sem mertem elmondani, hogy miért viselkedek hülyén.

"2013. július 14.
Kedves Naplóm!
19 éve lettem ma. Mondjuk a szülinapok nekem mindig is csak annyit jelentettek, hogy "Túl éltél még egy évet, anélkül, hogy tényleg eret vágtál volna, gratula!", úgyhogy elnézést kérek, ha nem vagyok túl lelkes. No meg, nem igaz amit az érvágásról mondtam, bocsi a kamuért. Tavaly ilyenkor majdnem sikerült, Jamie cibált ki a kádból, és hívta a mentőket. Na igen...Jamie. Ha ő nem lenne, szerintem már rég megbolondultam volna. Ma lesz 4 éve, hogy együtt vagyunk, bár az ősöknek azóta sem mondtam el. Miatta kezdtem el énekelni, és gitáron játszani. Miatta kezdtem el élni. Most is nála vagyok, miután az ősök úgy döntöttek, hogy kidobnak. Szülinapom van. Gondoltam ma kéne végre "előbújni a szekrényből" Apám elkezdett a tőle megszokott stílusban ordítani, anyám elbőgte magát, és azt visította, hogy hol rontotta el, hogy ilyen mocskos kis b@zi lett a fiából. Hát nem is tudom, talán nem mellettünk kellett volna pénzért pásztorórákat tartani, de hát ki vagyok én, hogy ilyesmit megítéljek. Fater beviharzott a szobánkba, és minden cuccomat kidobálta az utcára, azt ordítva, hogy takarodjak a házából, többé én nem vagyok a fia. Komolyan megkönnyebbültem. Hatalmas vigyorral rohantam Jamihez, most is itt vagyok...szerencsére a szülei aranyosak, és tudnak rólunk. Még szülinapi tortát, meg egy új gitárt is kaptam tőlük. Szerintem ez életem legjobb szülinapja."
Mások szerint a világvége, ha a szüleid kivágnak az utcára...szerintem életem első napja volt, amikor végre megszabadultam tőlük. Hatalmas súly hullott le a vállamról, mert tudtam, hogy nem kell többet verést elviselnem, ordibálást hallgatnom, a hülye tesóimat kerülgetnem, azt csinálok, amit akarok. Ekkor lettem végre önmagam igazán, mikor elengedhettem magam. Azóta sem hiányoznak.

"2016. szeptember 5.
Kedves Naplóm!
Sydneyben vagyok. Londonhoz képest ez a Mennyország. Imádok itt lenni, akkor is, ha egyedül vagyok. Most már teljesen. A kedves exem, akinek egy éve még az életemet köszöngettem, ahelyett, hogy velem örült volna, hogy felvettek az egyetemre, kivágott az ajtón. Mint az ősök. Már kezdem megszokni, hogy engem egy idő után ki lehet tenni, mintha nem is lettem volna ott. Ilyen az élet. De ez most egy üres lap...egy teljesen új élet ígérete. Felvettek az egyetemre, lett egy munkám, ami bár nem fizet éppenséggel olyan jól, de annyi pénzem mindig van, hogy kifizessem a tandíjat, a kolidíjat, meg még kajára, ruhákra, kenceficékre is futja. A kolléganőim imádnak, én is őket, hirtelen lett 8 anyám, akik egyfolytában babusgatnak, és mindig odafigyelnek rám. Mikor az egyik fellépés alatt félre dobtam a parókámat, és letéptem magamról a nagyestélyit, a lányok azt hitték, másnap kongani fog a bár, de dupla annyian voltak. Nem könnyű bevonzani a "más" érdeklődésű  pasikat, akik rendesen csorgatják rám a nyálukat. Imádom a figyelmet, imádom, hogy szeretik hallgatni az énekhangomat, így még mindig állítom: Ausztrália maga a földi paradicsom."
Sydney...a világ közepe, a legjobb hely a világon. Imádok itt lenni, imádom az egyetemet. A munkámat...hát, néha igen, néha nem. Mindenképpen önállóságot ad, ahogy a kollégiumi élet is, és végre tökéletesen érzem magam, néha mondjuk inkább, mint a használt mosogatórongy. Fárasztó életet élek, de huszonévesen még bírom. 

2019. február 28.
Kedves Naplóm!
Odakint meg lehetett ma dögleni a melegtől, bent a bárban baromi jó idő volt, úgyhogy nem csodálom, hogy betódultak az emberek. Állati sokan voltak, de valahogy engem csak egy szempár fogott meg. Soha nem éreztem még azt, hogy a közönségben bámulna valaki, de ezt most nem tudtam nem észre venni. A világító kék szempár mintha kicsomagolt volna a ruháimból, el is csesztem miatta a performanszot. Kiléptem a koreóból, elvétettem a hangokat, fájdalmasan bénáztam, és a szexitől baromi messze álltam, leginkábbis egy csetlő-botló csecsemőre emlékeztettem. A jóképű idegen meg csak bámult, a poharából vigyorogva, az öltöny, amiben feszített, valószínűleg egy évi fizetésembe került. Nem nézett el egy pillanatra sem, már kezdett megfordulni a fejemben, hogy épp megpróbál szemmelverni. A nevét se tudom, a hangját sem hallottam, de ha lehunyom a szemem, azok a kék íriszek bámulnak vissza rám. Szegény szobatársaim, szerintem már az agyukra megyek. Nem tehetek róla, baromi régen volt utoljára pasim, kb már azt is elfelejtettem, hogy milyen az. Mondjuk nem tudom, minek álmodozom, tuti nem jön majd többet....
Ezzel majd kiderül, hogy mi lesz. Nem sírnék, ha lenne végre egy normális párkapcsolatom, csak hát ja....daddy issues.