Quinn Millborrow

+18

Hátam a falnak csapódik, hatalmasat nyögök, miközben ajkait úgy tépem, mintha soha nem tehetném meg többet. Direkt szűk ruhát vettem fel, csak fel kell tűrnie ahhoz, hogy a keze olyan területekre jusson, amiktől én csillagokat látok. Mindig megfogadjuk, hogy ez volt az utolsó alkalom, és mégis… perszelt a tekintete, amivel végig követte a fotózást, tudtam, hogy elvesztem. A testem saját magát irányította, így nem ért meglepetésként, hogy a hotelszobám felé haladva, elkapta a csuklóm. Mindig ez van, pedig tudjuk, hogy tilos. Mégis fürge ujjaimmal szabadítom meg a ruháitól, nem vesztegetve el egyetlen másodpercet sem. Nem húzzuk egymás agyát, nem kell az előjáték, mindketten csak elvesszük azt, ami kell, és ez már évek óta így.
- Vajon ezt is apucitól tanultad? – szakadok el egy pillanatra az ajkaitól, csak hogy a gúnyos mosollyal az arcomon, lökjem rá az ágyra. Nem engedem, hogy elterüljön, egyből az ölébe ülök, és mozogni kezdek, élvezettel hajtva hátra a fejem. Beletúr szőke fürtjeimbe, és megtépi… innen tudom, hogy az apró megjegyzésem célt ért… de még mennyire…

- Kész vagy már? – anyám lép be, mikor a sminkem igazítom meg, és leül az ágyra.
- Persze… tiszta ideg vagy egész nap, mi történt? – sose voltam az, aki kerülgette a témát, egyből a közepébe vágok a dolgoknak, és látom, anyám ezen meg sem lepődik, ugyanakkor ideges kölyökként tördeli az ujjait.
- Nehogy azt mondd nekem, megint piálsz… Figyelj, az a rohadék nem ér…
- Nem, ugyan kérlek… - még kikéri magának. Na, szép, mintha nem nekem kellett volna újra és újra felnyalábolni, és felcipelni a szobájába minden egyes nap, csak mert az a féreg, akit képtelen vagyok már apámnak nevezni, meglépett…. a legjobb barátnőmmel… bizony az én huszonéves legjobb barátnőmmel. Milyen király, ugye?
- Nem csak… mi a véleményed Ianről?
- Jaaa, ti már így álltok Mr. Rogersel? Kedvelem, ő tényleg figyel rám, nem úgy, mint az előző. Sokkal jobban megy a fotózás is, meg bírom, hogy mindig van valami új ötlete a vlogomhoz, miért? Anyuuuuu, nem akarok ügynököt váltani. Tudom, hogy te nem rajongsz érte, de próbáld meg elfogadni őt, jó?

Bírom a közös vacsikat is, ahogy minden alkalmat, mikor Jackson húrjain játszhatok. Direkt sokat sejtető ruhát vettem fel, szabadon hagyva a vállam, amibe annyira imád belemarni. Hatalmas vágás a ruha oldalán, hisz egy nő mindig előre látó.
- Kinyírsz – jön is a mély bariton, egyenesen a hátam mögül. Imádom, mikor a fülembe duruzsol, hogy ilyen közel van, hogy érzem az izmait, hogy szinte észrevétlenül markol a fenekembe.
- Viselkedj – trompfolom le játékosan, majd direkt jobban ringatva a csípőm, lépkedek be vele az étterembe, ahol már ott ül anyám is, meg az ő apja.
Teljesen nyugisan telik a vacsi, de mégis érzem… valami készül, és gyanítom Jackson is, mert elég fura arcot vág.
- Igazából… meg kell beszélnünk valamit – Mr. Rogers töri meg a csendet, felvéve egy szokatlan, komoly hangnemet, ami egyszerűen nem jellemző rá. Mindig is a haveromnak tartottam, apám helyett apámnak, így most felvont szemöldökkel dőlök hátra, belekortyolva a boromba…
- Szeretném elvenni az anyád…. – amit szinte Jacksonnal egyszerre köpök ki.
- Mivan? De hát… de hát te nem is bírtad – kiakadva mutatok a nőre, aki csak szelíden mosolyog, még csak nem is tudja, hogy ezzel tönkretesz mindent.
- Az érzések… olykor változnak, tudod?
- Változnak? Nálad? Tényleg? Pont nálad? Na, ne röhögtess.
- Quinn, elég… viselkedj, felnőttként kérlek… - dühösen nézek vele farkasszemet, mert úgy érzem, hátba szúrt, még így is, hogy fogalma sincs arról, ami Jackson és köztem van…. volt…
- Iannal arra gondoltunk, hogy… amint vége ennek a fotózásnak, innen együtt megyünk Sydnybe, hozzájuk… ott fogunk lakni. Kicsim, imádni fogod, és ott is meglesz mindened…
- Menjetek a francba – úgy pattanok fel, hogy véletlenül magammal rántom a terítőt is. Hangos csörömpöléssel törik össze minden, és kerül a padlóra. Erre kapja fel a fejét Jackson is, aki… teljesen lemerevedett. Szerintem neki is az járt a fejében, mi lesz most.
- Quinn Letícia Millborrow, most azonnal gyere vissza, és kérj bocsánatot – erre már anyám is elveszti a fejét, és dühösen kiált utánam, de én csak a középső ujjam mutatom neki, hátra se nézve, miközben ott hagyom őket a francba.