Daphne Juliette White

Az ebédlőben vagyok. Merre vagy?
Elküldöm az üzenetet és letesuem a telefonom az asztalra. A szemeim végigsiklanak a többi asztalon ahol még pár másik diák ül. Mindegyik olyan volt mint egy egy buborék. Egy egy baráti kör, egy egy közös sztori, egy egy buborék.
Az egyik asztalnál egy csapat infós ül, mind a laptopjaikat bújják. Az ilyenek között sosem hangzik el élő szó. Biztos vagyok benne hogy most is egymással chatelnek.
Megrándul a szám sarka ahogy elnyomok egy mosolyt és tovább pillantok. Egy csapat elsőéves srác. Alig múltak 18 évesek de nagyon elhiszik magukról hogy ők a világ közepei. Hisz itt vannak a való életben, az egyetemen, itt biztos minden más lesz mint otthon anyucival apucival.
Hát tévednek.
A srácok engem néznek, aztán össze majd megint rám. Kisfiúk még, közük nem volt ilyen csajokhoz mint én.
Hátradobom a hajam és kihúzva magam pillantok az ajtó felé. Merre járnak a csajok? Elméletileg egyszerre végeztünk.
Lepillantok a mobilomra de az elmúlt fél percben még nem kaptam választ. Megfogom a tálcámon álló álló kólát és kinyitva beleiszom. Finoman megnyalom az ajkam utána mire az elsőéves srácok asztala felzizzen. Laposan pillantok rájuk. Mhm... Engem beszélnek ki.
Előrefordulok és nyugodtan vizslatom végig a többi asztalt. Kicsit odébb egy másik csapat fiú ül és köztük az a fasz is akinek az az életcélja hogy engem felidegesítsen. Egy pillanatra összekad a tekintetünk mire ráfintorgok, ő pedig rám. Meg is beszéltük amit meg kell.
A telefonom megcsippan, Amber végre visszaírt.
Most végeztem egy perc és érkezem.
Elégedetten teszem le a mobilomat de ahogy felnézek az elsőévesek asztalától feláll egy srác. Szőke haja menőnek hitt kócosan mered jobbra balra, a testén semmi izom de nagyon elhiszi magáról hogy ő az alfahim. A szakállkezdeménye egy pamacska az állán. A nadrágja lehetetlenül szűk, a pólóján valami idióta felirat. Kicsit összevonom a szemöldököm ahogy csábosnak szánt mosollyal az arcán elindul felém. Jézusom Amber érj ide gyorsan.
- Hello~ - köszön rám az idegen mire az kicsit hátrébb húzódom a székemben és felpillantok rá. Nem mosolygok.
- Segíthetek valamiben? - kérdezem kimérten, próbálva nem észrevenni ahogy a srác szemei egyre a dekoltázsomat fürkészik.
- Te... nagyon csinos vagy. Elkérhetem a telefonszámod? - címzi a bájos szavakat a melleimhez. Igazi sármőr nem igaz? A mosolyom akár a cápáé ahogy ránézek.
- Felejtsd el. Nagyon kisfiú vagy te még hozzám. Először talán tanulj meg az ember szemébe nézni miközben beszélsz vele ahelyett hogy a mellét bámulod, aztán tanulj egy kis jómodort, egy kis divatot és vágd le ezt a festőpamacsot az álladról. És akkor... talán... de csak talán találsz egy lányt aki fele olyan jó nő mint én, és nagyon de nagyon alacsonyak az elvárásai - fejezem be mosolyogva mire a srác úgy néz rám mintha megöltem volna a macskáját.
- Más egyéb? - kérdezem angyalian mire a srác a fejét rázva oldalog el. Ekkor ül le a másik oldalamra Amber végre.
- Ideje volt - sóhajtok a szemem forgatva, de barátnőm a srác után néz értetlenül mire sóhajtok - Hagyd csak. A hülyék mindig megtalálnak. Kérsz kólát?  - nyújtom oda neki a dobozomat.
Végre megvan az én buborékom is.