Daria Peters, született Daria Petrova

Apám tisztességben felnevelt annak ellenére, hogy már első látásra tudta nem az ő vére vagyok. Hogy honnan lehetett ez ennyire egyértelmű apasági teszt nélkül? Nos, elárulhatnám a nevét, s azzal egyértelműsíthetném is, ha nem lenne európai apa és koreai anya gyermeke, aki szerelemből szakadt Moszkvába, s ragadt is ott. Szóval a nevével semmire se mész a megnyitott témában, de az már segíthet, amit elárultam, hogy félig koreai. Én meg semennyire sem vagyok az. Ja, és ami egy újszülöttön nem látszik, de a végleges hajam kinövésével még rátett egy lapáttal az előbbiekre az a szőkeségem. Ugyanis anyám vérbeli barna, ahogy az ő anyja és egyéb felmenői is. Apáméknál - aki ugye nem az apám - befigyel 1-2 vörös apai ágon, de szőke? Na az sehol se dívik ám!
Sokáig nem értettem, hogy mi vette rá a férfit, aki nevelt, s akit apámnak tartok és akit innentől nevezzünk F.-nek, mert nem kívánom részletezni a nevét arra, hogy anyámmal maradjon a megcsaltság egyértelműsödése után is. Amikor rákérdeztem, akkor sokszor sokféle választ kaptam, de így ennyi év után összeállt az igazság. És röhejes. És nem tünteti fel épelméjűként F.-t sem, szóval talán nem vethetnek anyámmal egymás szemére sokat.
Nagy szerelem volt az övék. Igazából még ma is az. Annyira illenek össze, mint a tejbegríz és a csirkepörkölt, de valahogyan mégis sikerült egymásba szeretniük. Anyám, a nyomulós, törtető, egoista szexszimbólum, s apám a csendes, hipohonder, magának való művész Moszkvaszerte szóló lakodalmat csaptak pont azért, mert tudták, hogy mindenkinek ugyanaz a véleménye a frigyükről, mint nekem. Hogy istenőrizzmegkötniazilyesmit és hogy nemnormálisakazilyenek.
F. tanúja az apám, egyébként. És igen sokat elmond anyámról az is, hogy képes volt a legjobb barátjával megcsalni a férjét. Bár a legjobb barátról is szegénységi bizonyítvány, de őt inkább kihagynám a képletből. Nem ártott nekem semmit, s legalább a hajszínemet, amit egyébként kifejezetten szeretek és emiatt nem festetek soha, na azt tőle örököltem, szóval megérdemel egy plusz pontot, ha többet nem is.
Apropó örökség! Anyámtől sikerült a mellbőségét magamra szedjem, s ezt úton-útfélen büszkén az orrom alá dörgöli. Próbált mindig rávenni arra, hogy úgy használjam, ahogy ő tenné, de én csak azért se tettem így. Nem azt mondom, hogy egy kurva, de a szofisztikáltabb céda elég jól leírja azt, ami, s én inkább őrizgetem a szüzességemet, mint fűnek-fának odaadjam, ahogyan ő. Vicces, de talán ő inspirált arra, hogy Isten és a hit felé forduljak. És igen, tudom, hogy ez irritálja. Ezért is imádkozom esténként jó hangosan, amikor odahaza alszom, s aggattam a szobám ajtajára giccses keresztet is. Ami amúgy nem szokásom. Nem hirdetem a hitem, mert magánügy. De anyám orra alá tört borsként a szülőházamban szíves örömest lobogtatom.
Ha idáig eljutottál a fecsegésem hallgatásában, akkor már biztos rájöttél arra, hogy nem vagyok oda a származásomért. Arról, hogy igazából orosz vagyok maximum a használt becenevem árulkodhat, de ha nem vagy nagyon otthon a szlavisztikában, akkor még az sem. Pár évvel ezelőtt vettem fel a Peterst a Petrova helyett, úgy-ahogy honosíttattam magam, ha szabad ezt így mondani. Persze az anyagi támogatást mindehhez F.-től kaptam, meg a lelkit is. Nem úgy vettem észre, hogy bánja, amiért már nem anyám vezetéknevét viselem (amit egyébként nem hagyományos orosz rendszerben szereztem, hiszen az apám az anyakönyvemben, vagyis F. nem orosz, anyámban meg volt annyi jóérzés, hogy ne kényszerítse arra, hogy egy nem-a-vérének adja a féltett és becsült családnevét). Tudom, hogyha kértem volna megkaphatom az övét is, de nem akartam. Épp annyira nem, amennyire a biológiai apámét sem. Hiszen pont annyira nem érezném magaménak egyiket sem, mint ezt a Peterst. Ha pedig innen nézem, ez így épp megfelelő.
Szokom a gondolatot, hogy Dr. Peters leszek, amint végeztem itt. Alig várom az előttem álló nehéz éveket, a tanulás olyasmi, amit épp olyan szenvedélyesen csinálok, mint anyám üzletasszonyként a bájainak kihasználását. Kacérkodtam a gondolattal, hogy pszichológia szakirányt válasszak és F. mindenféle képzelt betegségét kezeljem majd, de végül inkább a nehezebb útra léptem. Mert a tanulmányi eredményem ehhez is éppen elég volt, s mert nem szeretem a könnyebbik végét fogni semminek.
Büszke vagyok az ösztöndíjamra. A szakomra. A korcsolyatudásomra. A szőke hajamra. A kitartásomra. És arra, hogy ki tudtam törni onnan, ahol nem éreztem jól magam.
A jövő pedig? Majd kiderül, hogy mit tartogat. Mert Isten útjai kifürkészhetetlenek. Hát még az enyémek, nem igaz?