Rachel Weiss

Kívül... belül... a legtöbb ember más, ha arról van szó, amit a világnak mutat és arról, amit a négy fal között a tükörnek. Én is más vagyok. Világ életemben nagy volt a szám, kiálltam magamért és elértem, amit akarok. Nagy az akaraterőm, a lelkesedésem és tudom, hogy csak úgy érhetek el célokat, ha mindent megteszek értük. Néha túl sokat beszélek, de az is előfordul, hogy meg sem szólalok. Van, hogy mosolygok, de az is van, hogy teljesen komor képpel bambulok magam elé. De imádok locsogni a baráti körömben. Energiával teli természet vagyok, a mehetnékemet csak akkor érti meg az ember, ha már jó ideje egy fedél alatt él velem. Mindig kitalálok valamit, és soha nincs olyan, hogy elhangzana a számból a jól ismert "Unatkozom!" felkiáltás. Ha éppen így is van, rögtön kitalálok magamnak valami szórakozást.
Borongós kora este, olyan akár a hangulatom. Én magam sem vagyok egy napsugaras, tündöklős jó kedvemben, kifejezetten életellenes és társaságellenes ma a hangulatom. Nem csak, szó szerint keltem bal lábbal, hanem képletesen is. Ostoba és félelmetes rémálomból ébredtem, amit gyűlölök, néha visszakísért, de ma olyan rohadt egy helyzet állt elő, hogy végig zongorázott az életemen, az átkozott nyálas gyermekkoromtól kezdve, a közelmúltig. Utálom az ilyen alkalmakat. Tudatosan felejtenék, de a tudatalattim szemétkedik, és álmomban cseszeget ilyenekkel. Napokig elhúzódó álmaimban, melyeket magányomban háltam el a hosszú és kimerítő forgolódást követően a hálószoba sötét mezsgyéje fölött lebegve egymást váltotta távoli múlt, hol az undort, gyűlöletet és kiábrándultságot táplálta a tapasztalatból merített rosszullét, valamint kínzó gyönyört megelőző, egymás elöl kapkodott légvételek kérkedő mámora a beteljesülést megelőzve.
A hányinger üldözött a fürdőszobáig.
Kizártam a külvilágot. A telefonomat szándékomban állt lehúzni a wc-ben, a redőnyöket megbontani, s azzal teljes sötétségbe vonni otthonomat, majd bezárni a bejárati ajtót és ne keress táblát akasztani a csengőre.
Egyelőre azonban sikerült annyira megsemmisíteni érzékelő receptoraimat, hogy az sem zavart, hogy arcomat a wc ülőke peremén pihentettem. Tökéletesen ráláttam a szemközti tükörben senyvedő önmagamra. Még így is jól néztem ki! Kócosan, elmaszatolt rúzzsal, megbontott ruházatban, meztelen combokkal….
Érzékeim a bolondjárt járatták velem. Érzéketlenné zsibbadó ujjaim balomon, hasfalamon pihentek. A falitükörből látni véltem, ahogy elmerítettem a húsban ujjamat. Gonosz tréfát űző agyam beteges ideája volt, hogy belülről csiklandozom bőrömet. Nevetni kezdtem. Mit sem fogtam fel a külvilágból, míg ott feküdtem a földön, élvezve, hogy a hideg csempe lehűti dühtől tobzódó izmaimat, az erekben a vérrel együtt száguldó, tapintható őrületet.
Törölközőbe csavarva, immár másfél óra elteltével, fájdalmasan lüktető fejjel, de legalább tusfürdő illatúan képes voltam leereszteni a lakás minden egyes redőnyét, hogy utána a sötétben tapogatózzak. Bántotta a szememet a fény. És inkább szenvedtem volna combnyaktörést, minthogy figyeltem volna, hogyan ülnek meg a galambok a nappali széles ablaka előtt.

Egyre jobban lovaltam bele magam ebbe az egész őrületbe, és baromira idegesített. Nem azért, mert olthatatlan vágyat kezdtem táplálni Ő iránt. Nem. Szó sincs róla. Nem. Egyszerűen az idegesített, hogy akármennyire nem akartam, és TÉNYLEG NEM AKARTAM emlékezni arra a napra, szinte megállás nélkül az pörgött az agyamban, mint valami végtelenített szalag, és minél jobban ki akartam törölni a fejemből a hangját, vagy a mozdulatait, újra és újra felidéztem.
…
Figyelmen kívül hagytam a részeg manust, akit a pultos szőke táncolni tanított, nem is figyeltem oda, csak feldobtam a kezem. Rendelni akartam. Ez nem egy luxuslebuj volt.
- Jó estét! Valami erőset. Legyen ... Tequila. Silver. Egy teljes üveg. Kösz. - mondtam, majd várakozás közben körbe néztem. Zene szólt, páran botladozva táncolni próbáltak, mások a sarokban ücsörögtek, vagy aludtak. Mikor megjött, amit kértem, előre kifizettem, az asztalra tettem az árát, busás borravalóval. Reméltem, hogy a cicababa majd nem kezd el pattogni, mert ha mégis…
Tudom, hülyén hangozhat, de Vele, mint két mágnes, húztuk egymást, az az érzésem. Ha mosolygott, mosolyogtam, ha nem... nekem sem volt okom. Tetszett. Ahogy rám nézett, ahogy a szeme körül apró ráncok jelezték azt, hogy nevet. Tetszett a hangja, ahogy beszélt, a meglátásai, az, hogy valóban figyelt.
Só. Tequila. Citrom. Só. Tequila. Citrom. Az első adag megmarta a torkom, majd a második is. Vagy három adagot lehúztam, mire hagytam egy szusszanásnyi időt. Ahogy megéreztem, hogy kezdett végre hatni, mélyet sóhajtottam. Még pár ilyen kör, és olyan vidáman fogok énekelni, mint annak a rendje. Feltehetőleg az alkoholtól akár oroszul is. Velem egykorú társaság érkezett.
Pofátlanul rendeltek nekem is még egy kört.  
…
És a pasim?
Van benne valami egészen különleges. Épp megfelelő arányban volt benne mindenből, ami egyedivé és szerethetővé tette, amiért néha azt éreztem, számomra olyanná vált, mint az oxigén. Nem volt elég belőle, mindig újra és újra akartam, hogy lássam, hogy halljam, hogy görcsbe ránduljon a gyomrom, mikor az anyanyelvére vált, és teljes agyleállásom legyen.  A helyén van az esze, a szíve is, és bátor, mégsem szállt el az agya magától. Minden megvan benne, néha együtt szállunk el a fellegekbe… drogozunk…piálunk.

S hirtelen, a következő pillanatban, szenvedéllyel csókoltam ajkait, miközben egyik kezem a tarkójára csúszott, ágaskodó férfiassága pedig combomhoz préselődött. S azzal kézen fogott, úgy húzott maga után, erőszakkal vonszolt az ajtajához. - Ne rángass így. Hallottad!? Érted azt a szót, hogy ne tedd?
Sérülések nélkül képtelen lettem volna ellenállni neki. S tudván, hogy ez nem a legjobb pillanat, hogy fennhatósága alá bocsássam törékeny csontjaimat, hát engedelmeskedve léptem át a küszöbét.
A rózsaszín köd… tudjátok!
Szívem egyre hevesebben pulzált, de ennek köze nem volt a szexuális együttlétet megelőző aggályoskodó, jót váró láznak.
Megölve kételyét, újra viszonoztam csókját. Elnyílt ajkába kapaszkodtam. Látnia kellett, amit kiváltott belőlem, orgazmusra éhes, felhevült vérű nőt, aki ott tombolt forrongó tekintetemben, nem pedig a jó kislányt.
Neki préselt a falnak.  Egyáltalán nem tetszett, hogy úgy méregetett, mint egy cafat húst, melyet nyársra kívánt húzni. Csak azt akartam, hogy elfeledtesse velem egy órára azt, hogy az életem nem itt lenne…
Nem gondoltam a továbbiakra, a következményekre, vagy a folytatásra….