Aisha Byrne

Enyhén meleg vízfüggöny zúdul a nyakamba és megállapítom, hogy egészen jó illata van a férfi tusfürdőknek, olyannyira, hogy lehet legközelebb otthonra is azt veszek. Enyhén zsibbadtak végtagjaim, amit betudok a reggeli kómának, habár sejtem, hogy amit én érzek az annyira nem reggelhez köthető. Cipő által feltört sarok, táskás szemek és sápadt bőr szinte már mindennap jellemez engem, hallom Katiet,  a szomszédnénit aki minden második nap megjegyzi, hogy egyre rosszabbul nézek ki, én pedig kedves elmosolyodom, mert akkor még sminket is tettem magamra és mellesleg tök jó formában éreztem pont magam. Lehet már csak megszokásból teszi, vagy, hogy elrontsa a napomat.
Elzárom a csapot, majd megtörölközök, hogy aztán magamra csavarjam a kölcsönkapott fehér törülközőt és kilépjek a fürdőből.
- Milyen korán keltél - szól a srác, kinél az éjszakát töltöttem. Ez már a harmadik alkalom, ami miatt vegyes érzéseim vannak. Örülök, mivel már annyira nem idegen ő számomra, de közben pedig nem repdesek a boldogságtól, hogy megint ilyen helyzetben találom magam, habár a befizetetlen online számlahegyek látványa sokkal fájdalmasabb emlékképeket szülnek, mitől az ember legszívesebben ordítana.
- Igen, lassan mennem kell - felelem enyhén szomorkás mosollyal, miközben egy tangát húzok magamra. Szívesen maradnék még, ha megtehetném.
- Dolgozni?
- Órára. - Mikor hová, de most történetesen egy olyan órám lesz, amit nem ajánlatos kihagyni. Szeretnék állatorvos lenni, de az ahhoz vezető út eléggé elbizonytalanított, s felvetődtek bennem olyan kérdések, minthogy: tényleg megéri ez nekem? Az állatok iránti szeretettemet kiélhetem már most is munkám során, akkor meg mit akarok? S mégis, olyan megalázó lenne azt mondani, hogy nekem ez nem megy, feladom. A család felé is, de főleg magamban csalódnék. Vagy csupán kell egy ok, ami miatt ráfoghatom a mostani élethelyzetemre, hogy okkal történik minden és azért teszek én bármit is, hogy elérjem a célomat.
A helyzet az, hogy nem tudok elég sokat tanulni egy nehéz szakon ahhoz, hogy jól teljesítsek és visszavegyenek az ösztöndíjas programba, amiben elindultam, de nem tudok eleget dolgozni, mert tanulnom kell és nem tudok egyikhez sem szellemileg és testileg is kellően friss lenni. Mégsem szoktam panaszkodni, csak beveszek valamit, aztán jobb lesz. Mondjuk alkoholos kávét szüzek és lelkes gólyák vérével…
Mikor végzek az öltözéssel, a férfi felül az ágyban, s közelebb hajol hozzám. Lágy csókot nyom nyakam ívére, amelyre kellemes sóhaj kíséretében lehunyom szemeimet. Igazából élvezem. Ő nem az a fajta, aki ne adná meg a módját, akinek egy szex idejére lennék csak fontos. Nem tudom, mit akar, miért hív és fizet meg sokadik alkalommal is. Nem tudom magunkat egy viszonyba sem beletuszkolni. Talán barátok vagyunk. Talán. Extrákkal, vagy tudom is én. Néha úgy néz rám, mintha többet érezne ennél, de a találkozásaink mindig egy dologról szólnak. Szex és pénz. Nekem pedig ez így azt hiszem, hogy megfelel. Borzasztóan határozatlannak érzem magam ebben a kérdésben (is), pedig a kisugárzásom egészen céltudatos és elszánt, pont mint régen.
- Most megyek - suttogom ajkaiba egy kisebb lassú, érzelmes smárolás után, mely sokadszorra bizonytalanít el szándékaiban. Mindegy, majd lesz valahogy.
- Legyen szép napod! - köszön el és látom rajta, hogy készül visszafeküdni az ágyba, hogy még lustálkodjon valamennyit. Irigylem, amiért megteheti. Táskámat felveszem, aztán megpróbálok ezúttal legalább nem elkésni óráról. Nem én vagyok a diákok mintapéldánya, de azért annyira problémásnak sem tartom magam, mert nem az első sorban iszogatom az előre bekevert vodkaszódámat, hanem az utolsóban és csak az óra utolsó fél órájában, mikor már nagyon küzdök az álmossággal. De én akkor is figyelek és jegyzetelek, ahogy tőlem telik