madden, halley-grace

2003. április. 06. 17:30

- Halley, drágám, szeretnél még egyszer bemenni a nagyihoz és köszönni neki? – az alig ötéves Halley Grace Madden erősen kapaszkodik édesapja kezébe, aprócska ujjai épphogy körbe érik szülőjének két ujját. A negyvenes éveiben járó férfi megfáradt arcán mosolyra húzódnak az izmok, ajkai felfelé görbülnek és bíztatják lányát de a szemei másról uralkodnak: hónapok óta tartó aggodalom, kialvatlanság és fáradtság jellemzi, a kétségbeesés utolsó lépcsőfokán táncol és ha nem kerül hamarosan pont az i-re akkor teljesen összeomlik.
- De apa… a nagyinak már tegnap is köszöntünk. Nem nézhetnénk meg Arthurt és a barátait? – kócos haja szanaszét áll, szemének tiszta kilátását néhány rakoncátlan tincs árnyékolja be miközben az aprócska, fehér színben pompázó plüss nyulat szorongatja magához. Tudja, hogy gond van a nagymamájával, sejti, hogy hamarosan felszáll az angyalokközé de gyerekből van és sokkal inkább érdekli a legújabb rajzfilmrész, mint bemenni a klórtól bűzlő kórházba, ahol a bácsik és nénik mindig megszorongatják arcának almácskáit. Már fájlalja őket.
- Rendben kicsim, hazamegyünk anyához és apa majd visszajön a nagyihoz. Szeretnél fagyizni egyet még vacsora előtt? – leguggol lányához, hogy a szemébe nézhessen és ez az apró nevelési technika, ami megkülönbözteti a szülőket a gyerekcsinálóktól. Halley mosolyogva lép közelebb apjához, kezecskéje a fáradt arcra simul és a borostái miatt hamar leengedi onnan, de előtte még ad neki egy puszit. Egy igazi cuppanósat, mert az apukája a világ legjobb apukája.

2003. április. 06. 21:00

- Apa, apa miért sírsz? Hol az anyu? – a kanapén síró férfihoz totyog a kislány, haja immáron felkötve és újra fésülve, az óvodában hordott ruháját már rég átvette és most rózsaszín overállban próbál felmászni az arcát tenyerébe temető férfi karjai közé. – Apa, ne sírj… anya csak elment a boltba azt mondta mindjárt visszajön. Tejért ment. – az aprócska kéz a férfi vaskos térdébe kapaszkodik, minden könnyel növeli a kisgyerekben egyre felgyűlő félelemet, mert nem tudja mi történik.
Egyik másodpercben még zöldalmás fagyit ettek, a következőben már itthon nézhette a kedvenc rajzfilmjét míg az apja meglátogatta a beteg nagymamát a harmadikban pedig zokogva találja meg. Halley Grace nem tudhatta, hogy alkoholista anyja egy üveg vodkával, néhány köteg pénzzel és egy félig megpakolt bőrönddel indult el a boltba tejet venni. Az apa már annál inkább tudta, tisztában volt házasságának mélypontjával, de az édesanyja betegsége mellett nem volt ideje ezzel is törődni. A gyermekei anyjával, aki eladná a tulajdon gyerekét egyetlen korty szeszért cserébe.
- Nana? Nana, jól van? – gyengéd puszikat nyom apja alkarjára, próbálja felhívni magára a figyelmet, de a férfi továbbra is keservesen zokog tenyerébe. A könnyek lassan csordulnak le csuklója mentén egészen a nadrágjáig, hogy belefúródva örökké eltűnjenek.
- Nana remekül van. Ma már táncra is perdült. – hazudik, ezt pedig orrának fintorgásából lehet megállapítani, ami Halley Grace esetében is igaznak bizonyul, a kislány most mégsem látja apja testbeszédét így hisz neki. Hisz, mert könnyebb gyerekként arra gondolni, hogy a nagymama ép és egészséges, hogy nem létezik rossz és jó, hogy nincsenek boldogtalan percek…. holott az igazság az, hogy a férfi egyetlen egy nap leforgása alatt vesztette el élete szerelmét és a szülőanyját.

2019. április. 06. 14:20

- Nem kell eljönnöd velem, ha nem szeretnél. Elég fura randi lenne, ha elmennénk a temetőbe. – Halley Grace óvatosan simogatja meg az ölében pihenő srác arcát, még annál is óvatosabban hajol le hozzá, hogy ajkaival övéit simogassa. Régóta nem érzett ilyen jellegű kötődést senki iránt és még korai azt mondani, hogy ez szerelem lehet mégis úgy érzi.
- De, szeretnék elmenni veled ne hülyéskedj. Ez egy fontos nap a számodra, én meg támogatni szeretnélek. – néhány csókkal később, a következő előtt szólal meg Kevin és nyugtatja meg barátnője zúgolódó lelkét azzal kapcsolatosan, hogy nem kényszerből teszi. Kezét felvezeti a lány tarkójára és úgy húzza közelebb, gyengéden simogatva hüvelykjével, mert most sokkal fontosabb feladata van: a lány lelkiállapotának ápolása a nagymamája halálának évfordulóján. Az anyjáról nem tesznek említést, mintha sosem létezett volna vagy nem is tudnák mi történt.
- Kedves tőled, de tényleg nem szükséges. Nagylány vagyok. – hiába mutatja magát erősnek, belül remeg mint a kocsonya és szüksége van a támogatásra, a srácéra meg főleg, mert mióta együtt vannak úgy érzi nincs lehetetlen számára. Mégis rengeteg alkalommal jut eszébe az, hogy mi van akkor, ha vége lesz a kapcsolatuknak. Vajon barátok maradnak? Nem, szakítani az ember azért szokott mert már nem tudja elképzelni az életét a másikkal…
A bizonytalanság felüti a fejét Halley gyomrában hányingert keltve benne de legyűri, mert nem szeretné újból felhozni ezt a beszélgetést, amit már annyiszor átrágtak a sráccal. Mindig megígéri, hogy nem hagyja el, hogy vele marad és örökkön örökké szeretni fogja de mivan akkor, ha a lány nem tud ebben hinni? Mi fog akkor történni, ha egy szép napon Kevin egy vodkásüveggel a kezében fog szintén kitáncolni a lány életéből egyenesen egy másikéba?