Kedd Júl. 21, 2020 6:57 pm | Golden Canyon University Vanessa Rhodes Bern Katherine McNamara Teljes név: Vanessa Rhodes Becenév: Ness, Nessa, Rhodes, V. Születési hely, idő: 1999.03.08. Családi állapot: Egyedülálló Beállítottság: Heteroszexuális Foglalkozás: Tanuló Szak, évfolyam: Jogász Önköltséges/ösztöndíjas: Ösztöndíjas Hobbi: Lovaglás, futás, síelés Q&A 1. Melyik az a két tárgy/személy/állat/ezek variációja, amiket elvinne magával egy lakatlan szigetre és miért?
Telefon és egy csónak, nem lenne kedvem túl hosszú ideig egy lakatlan szigeten ragadni.
2. Ki az a személy az életében, akiért kútba ugrana? Miért?
Ty az egyetlen olyan személy, akiben teljes mértékben megbízok. Neki bármit elmondhatok és ha valami hülyeséget is csinálok, ő egészen biztosan kijózanít.
3. Az emberi kapcsolatok építése, vagy a kiemelkedő munkavégzés fontosabb a karrier előrehaladásához Ön szerint?
Szerintem a kettő néha elválaszthatatlan egymástól hiszen szükségünk van olyan emberekre a munkánk során, akik képesek előrelendíteni mindezek mellett ha valaki igazán jó akar lenni és előrébb lépne a szamárlétrán, annak muszáj mindent elkövetnie, hogy munkájában ne legyen hiba.
4. Mi az a dolog, amit csak a párnájával mer megosztani?
Nincs olyan, szingli vagyok.
5. Ha lenne egy kristálygömb, amiből megtudhatna bármit magáról, az életéről, a jövőjéről, akkor mit szeretne megtudni?
Azt, hogy mik szerepelnek majd a vizsgákon. Történeted "Sötét van, így szinte semmit sem látok. Kezeimmel tapogatózom hátha sikerül kijutnom erről a helyről, de úgy érzem, sosem érek a folyosó végére és ennek a borzalomnak sosem lesz vége. Már kezdeném feladni a reményt, amikor hirtelen vakítóan nagy fény tölti be a folyosót és meglátom Őt, ahogy csak néz, de nem szól semmit. A némasága láttán már nyitnám a szám, de akkor meglátom a kezében szorongatott hegyes kést és hirtelen elkezdek menekülni előle, de ő folyton utolér..."
Szemeim kipattannak én pedig kapkodva veszem a levegőt. Felülök az ágyon és az éjjeli szekrényen hagyott pohár víz felé nyúlok, de eltévesztem és a pohár hangos puffanással végzi a szőnyegen. Hangosan káromkodni kezdek, de tudom, hogy semmi haszna. Felülök és csak az arcomat fogom, igyekszem kiverni a fejemből az előbbi képeket. Nem akarom újra élni azt a napot. Nem akarok emlékezni rá, így szép lassan felkelek és próbálom elfeledni - mint ahogy általában mindig szoktam. Lehajolok a pohárért és az órára nézek. Már majdnem hajnali 4 és én már fent vagyok. Délutáni óráimhoz még rengeteg időm van, így úgy döntöttem, ezt a reggelt futással kezdem. Felöltöztem, összefogtam a hajam és felhúztam kedvenc barack színű edzőcipőmet. Nyújtottam kicsit és elindultam az utcán. Nem foglalkoztam semmivel, csupán megpróbáltam kiverni a fejemből mindent s mire végeztem és hazaértem, már úgy éreztem, teljesen rendben vagyok, de mire hazaértem, már vártak rám. - Hát te nem tudsz aludni? - kérdeztem a fölém magasodó, néha igencsak bosszantó Ty-t. - Gondoltam megnézem az én kis cukorborsómnak kell-e valami, nehogy bármiben hiányt szenvedjen - cukkolt, én pedig forgatni kezdtem szemeimet. Tudta, mi történt velem, de tudatosan sosem hozta volna fel a témát. Hagyta, hogy megemésszem, adott időt, hogy túljussak a nehezén, amiért nem lehettem elég hálás neki. - Na és mi a mai program? - Kérdeztem, miközben kulcsomat kerestem az egyik zsebemben. - Gondoltam este megnézhetnénk azt az új helyet, amit mindenki oly nagyra tart. Mit szólsz? - Ty... - nehezen találtam a szavakat. - Nincs még kedvem hozzá, te is tudod! Nagy, óceán kék szemei az enyémeket keresték, de én egy mozdulattal belöktem az ajtót és beléptem a folyosóra. Leraktam a kulcsom és a konyhába indultam, hogy előkeressem a vizemet a hűtőből. Mindeközben legjobb barátom megunhatatlanul azon fáradozott, hogyan is emlékeztessem életem egyik legszörnyűbb pillanatára. - Ígérem, vigyázni fogok rád és nem hagyom senkinek sem, hogy közeledjen feléd! - Hirtelen olyan közel volt hozzám, hogy lehelete a hajamat borzolta. Akaratlanul is nekipréselődtem a hűtőajtónak miközben egyre csak közeledett felém. - Ty, mégis mit csinálsz? - Kérdeztem alig hallhatóan. Közelsége nyugtalanított mivel még soha nem kerültünk ennyire közel egymáshoz. Keze már a derekamon járt, mikor a telefonom rezegni kezdett. Lopva a kijelzőre pillantottam s megkönnyebbültem anyu nevének látványától s egyben csomó kezdett nőni torkomban azért, mert neki még nem szóltam az esetről. Egyszerűen túl megrázó élmény volt nekem és nem szerettem volna, ha Ty-on kívül bárki tudomást szerez róla. - Nem veszed fel? - Érdeklődött mire én megráztam a fejem és egyszerűen csak lenémítottam anyám hívását. Úgy döntöttem később majd visszahívom, ha egyedül leszek és sikerül leráznom magamról legjobb barátomat. - Ty, kérlek, hagyd ezt abba! Én... - hangom elhalt. - Nem szeretném tönkretenni azt, ami kettőnk között van. Egyszerűen csak... - én magam sem tudtam, mit szerettem volna mondani ezzel. Annyi érzelem öntött el, hogy nem tudtam mihez kezdjek. - Nessa, kérlek! - Hangja könyörgő volt miközben egyik ujjával hátrasimította egyik tincsem. - Ne, Ty, hagyd abba! - Nyöszörögtem erőtlenül és úgy éreztem, nemsokára összecsúszom. Lábaim valahogy nem akartak megtartani, a föld drasztikusan gyorsan közeledett felém. Ty nem hagyta, hogy a földre kerüljek, de őszintén szólva azt kívántam ott abban a pillanatban, bárcsak hagyott volna összecsúszni ugyanis erős karjainak szorítása, férfias illata összekuszált bennem mindent. Nem kaptam levegőt, a tüdőm oxigénre éhezett, de nem tudtam levegőt venni. Hirtelen úgy éreztem, ugyanott kötöttem ki, mint pár hónappal ezelőtt: azon az eldugott tanyán, ahol majdnem elvették az életemet. Kapkodni kezdtem a levegőt, a környezetem teljesen eltűnt körülöttem az emlék hatására. Minden tiszta fekete lett és kétségbeesésemben azt sem tudtam hol vagyok...
Fél órával később...
Már kezdtem visszanyerni érzékeim, de még mindig nem éreztem túl jól magam. A kanapén feküdtem, miközben Ty fejét fogta. Nem akartam megmozdulni, nem akartam, hogy észrevegye, hogy felébredtem. Azt kívántam, bárcsak ne tette volna azt, amit ugyanis így már nem tudom mit kellene éreznem vele kapcsolatban. Minden ami köztünk volt, minden amit közösen átéltünk kezdett egy teljesen más jelentést kapni és nem voltam benne biztos, hogy én azt szeretném. Szerettem őt, de nem tudtam rá úgy nézni, mint valaki olyanra, akibe szerelmes vagyok nem is beszélve a történtekről. Ez nekem túl sok volt. Kinyitottam lassan a szemem és igyekeztem hozzászokni a fényhez. Próbáltam felülni, de valami nem engedett - ekkor vettem észre, hogy Ty ölében fekszem. Zavarban voltam és nem tudtam mit kéne mondanom. Szép lassan feltoltam magam, hogy a szemébe nézhessek. - Meddig voltunk így? - Képtelen voltam azt kérdezni, meddig hevertem ájultan az ölében, mert akkor újra tudatosult volna bennem, mi is történt kettőnk között a konyhában. - Úgy fél óráig kb - mondta, hangja azonban most nem azé volt, akit annyira megszoktam. Mintha fájdalom érződött volna ki. Ez a fajta hang egy olyan emberhez tartozott, aki bűntudatot érzett valami olyan dolog iránt, ami nem az ő hibája volt. - Ty, mi... volt az az előbb a konyhában? - Lenéztem ujjaimra, mert máshova képtelen lettem volna. - Nessa... - nyelt egyet, majd folytatta. - Egy ideje már szerettem volna elmondani neked csak amikor megtehettem volna mindig közbejött valami... - Csendben vártam a folytatást s ekkor már egyenesen a szemébe néztem. - Egy ideje már nem tudok csak barátként tekinteni rád... Egyszerűen képtelen vagyok... Szeretlek Ness és nem akarlak elveszíteni, de nem tudok csak a barátod lenni. Nekem Többre van szükségem annál. Nem tudtam mit mondhatnék ma már sokadik alkalommal. Arcom a kezembe temettem és próbáltam felidézni magamban az elmúlt 1-2 hónapot. Magamban elkezdtem összehasonlítani Ty-t régi önmagával és így már világossá vált. Hülyének éreztem magam, hogy eddig nem vettem észre. Képzeletben egy jó nagy pofont behúztam magamnak, amit természetesen a valóságban nem tettem meg. Nem akartam elrontani kettőnk kapcsolatát azzal, hogy olyan közel kerülünk egymással. Szerettem őt, mint barátot, de soha nem akartam tőle többet ennél, erre most nem tudtam mit mondani. - Értem - mondtam majd felálltam és megálltam előtte. - Kérlek, most... hagyj egy kicsit magamra. Szeretnék egyedül lenni... - kértem lehajtott szemmel majd miután vett egy nagy levegőt és felállt, szememmel végig követtem minden egyes mozzanatát s miközben a hátát néztem, egyszerűen úgy éreztem magam, mint a főszereplő egy televíziós szappanoperában...
Egy hónap elteltével...
Már úgy egy hónapja nem beszéltem Ty-al miközben ő folyamatosan üzenetekkel bombázott az elején. Mindahányszor megláttam őt, egyszerűen elkerültük egymást. Közös óráinkon próbáltunk egymástó minél távolabb kerülni, ami mindenkinek szemet szúrt már, de nem is foglalkoztam vele. Ebben az egy hónapban sikerült teljesen elszigetelnem magam a külvilágtól. Nagy ritkán jártam csak bevásárolni, futni is a hajnali kezdtem el, így jobb esetben is már 6-ra otthon voltam. Anyának szép lassan elmondtam, mi is történt velem és hogy miért kerültem egy ideig - muszáj volt, mert egyszerűen fogta magát és ideutazott egyenesen Angliából, hogy végre láthasson engem. Ennek örültem is meg nem is. Hiányzott már viszont az ahogyan rám nézett, miután elmondtam neki a dolgokat nem. Elővettem a telefonom és egy gyors üzenetet pötyögtem be Ty-nak, hogy találkoznunk kéne. Még mindig nem döntöttem el, mit is szeretnék tőle, de már nagyon hiányzott. Egyszerűen úgy éreztem, nélküle elveszett vagyok, így adtam egy esélyt annak a dolognak is - már ha úgy alakulna köztünk minden, mint régen. "Este várlak a szokásos helyünkön." Ebből érteni fogja, hogy sikerült átgondolnom a kettőnk ügyét, de nem tudom, hogy még mindig úgy gondolja-e mint akkor. Csak remélni tudtam, hogy sikerül helyrehoznunk a kettőnk kapcsolatát...
|
|
|
Vas. Aug. 02, 2020 6:35 pm | Gratulálunk, elfogadva! Kedves Nessy!Először nem értettem a dőlt betűs részletet, mert nem volt semmi előjele annak, hogy ilyen jellegű traumát kellett átélned, de ahogyan haladtam az előtörténetedben úgy körvonalazódott egyre jobban. Borsódzott a hátam és kellemetlen szorongás fogott el, ahogy belegondoltam mi is történhetett volna ott veled... Viszont azt értékelned kell, hogy Ty nem hagyott magadra, hogy ott volt és képes volt mindig visszarántani a való világba, nem akarta engedni, hogy besüppedj a szomorúságba, az emlékekbe s bár nem tudsz ezzel most még mit kezdeni de a jövőben hálás leszel érte. Kellemetlen az amikor a legjobb barátod éveken keresztül táplál érzelmeket irántad de sosem meri elmondani vagy nem úgy jön ki a lépés, de jobb, hogy most, ilyen körülmények között kibukott mert így neki sem fáj.... Elhiszem, hogy nehéz, hogy szeretnél a párnádba sikítani a fájdalomtól, ami megmérgezi a lelkedet de szerintem jót tenne neked ha Ty visszajönne az életedbe. Hosszú út áll előtted és én nem szeretném még hosszabbá tenni úgyhogy szabadjára engedlek, keresd meg Ty-t és jöjjetek össze, mert a barátságból kialakult szerelmek egy életen át tartanak. Riri xoxo
|
|
|