- Ric, légyszi, légyszi mondd el mit kívántál! Kérlek, nagyon szépen pislogok és adok epret is. – gyermeki izgatottság ül ki az arcomra, ahogy egymással szemben ülve a gomolygó füstöt nézzük a gyertyából szállni. Mutatóujjammal a fehér vaníliás-körtés krémbe nyúlok majd a bátyám orrára pöccintek, nyomot hagyva magam után mielőtt megkóstolnám a kellemesen édeskés tölteléket.
-Ona, ha elmondanám akkor nem teljesül. – nevetve rázza meg a fejét, szemében öröm csillan meg ami az én szívemet is hevesebben dobbantja meg üregében. Dallam füleimnek kacagása, ahogyan felfelé kanyarodnak ajkai és teljes fogsora láthatóvá válik, úgy érzem megérkeztünk a mi kis világunkba, ahol Ric és Ona az úr és senki nem érhet hozzájuk. Hozzánk. Letörli orráról a bohókás tettem nyomát, de nem adja vissza, nem keni be a huszonkétéves húgának a képét. Érett, felelősségteljes húszaséveikben járó fiatal felnőttek vagyunk. Vagy nem?
- Én mindig elmondom neked mit kívánok, sosem volt ebből gond.
- Titok. Nem mondom el.
- Naa, Ricky Martin kérleeeeeek…

Pár hónappal Eric huszonharmadik születésnapja után sem tudom mit kívánt a gyertyák lángjától, a kívánságok őrző védőjétől és ez zavar. Mi sosem titkolóztunk egymás előtt, ha fájt valamink megmutattuk, ha megbántottak vigasztalást kértünk és nem foglalkoztunk azzal, hogy esetleg… talán nem kéne ennyi mindent tudnunk a másikról. Természetes volt, főleg apa halála után, hogy vele beszélem meg a dolgokat és gyakran mi vigyáztunk a gyermekünkké visszafejlődött édesanyánkra, aki teljesen kivolt akadva az egyedüllét miatt.
Idegesen kattogtatom a kezemben lévő tollat miközben harmadjára csinálják újra a hajamat, holott nem kértem atomfizika nehézségű frizurát édesanyám második esküvőjének alkalmából. Loknikat meg apró feltűzéseket kértem, inkább a virágok helyére tétele vette el az időt és rontotta el újból meg újból a gondosan berögzített fonatokat.
- Fallon Rochelle! Mikor méltóztatod már lehozni a fenekedet és segíteni nekem? – Eric tör be az ajtón, kitárja és nekidőlve az ajtófélfának néz farkasszemet a tükörképemmel. Elmosolyodok. Megint tökéletes zakót választottam neki az eseményre, hiszen anyánk tanújának lenni nem kis dolog. Apa nagyon büszke lenne rá bár, ha itt lenne, akkor nem lenne szükség Mr. Feddersonra. Nem, nem vagyok hajlandó a keresztnevén szólítani, mert még nem szoktam meg. Majd idővel.
- Amint felhúztam a kihízott ruhám cipzárját. Szerinted? Egy hölgyet nem illik sürgettetni.
- Nem látok hölgyet. Na, csipkedd magad, anya menyasszony parába került és már a vodka sem segít. – csilingel a hangja a fülemben, melegséggel tölti be a testemet és csak nézem. Nem bírok betelni a bátyám látványával, aki a tökéletesség megtestesítője a szemben miközben én olyan… romlott vagyok.
- Oké, oké. Beatirce, jó lesz ez így majd a többit a fülem mögé akasztom. – mosolygok rá a kétbalkezes fodrászra mielőtt elküldeném, hogy a többiekkel is foglalkozzon. Maeve már rég lent van, az ő haja csodálatosra sikerült és ez így van rendjén: a legkisebbnek jár most a tündöklés, hiszen rajta nagyobbat csattan az esküvő ostora, mint rajtunk.
- Csodálatosan festesz, húgi. – fogalmam sincs mikor került a hátam mögé, de ott van, feje a vállamon pihen, arca enyémmel ér össze és egymást nézzük a kivilágított tükörben. A testvérek. Les frères.

- Nagy mosolyt kérek a családtól! – öten lettünk, és bármennyire is fáj, hogy az apám nem részese többé az életünknek mégis örülök annak, hogy anya újra boldogságot talált. Maeve arcán talán kevésbé őszinte a mosoly, de az enyémen az és a maga módján a bátyám is elfogadta az új pasit. Muszáj neki, mert mostantól mi egy nagy boldog család vagyunk, akik egy házban élnek és néha, vasárnaponként meg különleges ünnepeken együtt eszünk.
- Szilikon cici! – kiáltom el magam mire a vérszerinti családom hangos hahotázásba kezd, apának a rezortja volt ezt kimondani a legváratlanabb helyzetekben ezzel mosolyt csalva borongós ábrázatunkra. Maeve apró kacagását még most is hallom, az apa, a férj már kevésbé élvezte ezt a fajta törődést… megfeszült állkapcsa még mindig emlékemben él, a kép a fehérneműs fiókom alján bizonyítja, hogy mi sosem leszünk egy család. Vele nem. Ő más.