- Egyetemre mész.
- Ja.
- Te.
- Ja.
- Jogásznak.
- Ja.
Két percig vizslatja komolyan az arcom, keresve egy aprócska jelet, ami arra utalna, hazudok. De nem talál, így hát kiszakad belőle a röhögés.
- Mégis hova a picsába sikerült téged… TÉGED bejuttatniuk?
- Valami nagyon flancos cuccba, Sydneybe…
- Nananana héj héj… ez nem poén, hallod? Lelépsz?
- Le – vonok vállat, nyugodtan szívva a hozzám kerülő cigiből, simán elnézve, hogy a mellettem ülő talán most hord ki egy infarktust.
- Én leszek a kövi Dzsonni Kapahala – nevetek fel, utalva az ergya Disney filmre, amit még gyerekként néztünk együtt. Nem hatja meg.
Ian és én, mint zsák meg a foltja. A sose létezett testvérem, és kicsit szar így látni, de az élet kegyetlen.
- Azt se tudom, ott legális-e a fű… és ha felkötnek érte, vagy bedugnak valami ótvar lyukba.. oda még reszelős tortát se tudok küldeni neked, baszod – ellenzően rázza a fejét, de tudja, hogy felesleges. Az ősök döntöttek. Én meg alapjáraton bólogatós kutya vagyok, mióta megjártam azt a hülye tábort. Bármit, tényleg… még zárdába is vonulok nekik, csak oda ne küldjenek vissza.
Pénz meg van, mert apám diplomata… befolyásból is akad, talán, ha négy telefon kellett ahhoz, hogy engem a világvégére dugjon el, minél távolabb Iantől.
***
- Te meg? Az mi? – ülök a padlón, a ruháim szórom a bőröndbe, pakolás címszó alatt, mikor megjelenik ő.
- Beengedtek?
- Elköszönni… láttad volna apád arcát, de behúztam volna neki – legyintek, a kezében lévő ajándékdobozt vizslatva.
- Túlélőcsomag…. amíg nem találsz ott magadnak valakit – sóhajt fel teátrálisan, ledobva.
- Nem találok – mosolygok rá, hisz biztos valami börtönszerű cucc lesz az, ahol minden lépésem követik… a buliknak annyi.
***
- Szia anya.
- Minden rendben? Kipakoltál? Mi ez a dübörgés?
- Persze hogyne. Ez… semmi, csak arabok a szomszédok, valami durva szertartásuk lehet.
- Maeve… nagyon vigyázz magadra!
- Jó, nyugi anyu, ez a hely olyan szar…
- Magadnak köszönheted.
Ó, igen, legalább is azt, hogy tudom, mit kell mondani ahhoz, hogy hamar rám vágja a telefont. Még mielőtt rájönnek, miféle paradicsomba küldtek engem…
- Jöhet még egy?
A csajt a házunknál szedtem össze, s érzem… a legjobb barátnőm lesz. Odaadja a poharat, amit én jólesőn hajtok fel.
***
Zsong a fejem, de rohadtul, és hazudnék, ha azt mondanám, tudom, hol vagyok. Oldalra sandítva, csak félig hunyorítok, amikor megérzem, van még valaki az ágyban. Első blikkre megtapogatom a hátát, majd néma hálát rebegek, amiért az nem szőrös. Aztán megnézem magamnak az alvó illetőt, de nem ugrik be semmi. Úgy az egész tegnap éjszaka kiesett, ahogy van, pedig megfogadtam magamnak, nem leszek Szenilla… na mindegy. Kikelek óvatosan, összeszedem a ruháim, majd felhívom a csajt, mert legalább számot cseréltünk.