 Pént. Júl. 31, 2020 4:31 pm | Golden Canyon University Yvonne Deschamps Paris Park Chae Young Teljes név: Yvonne Deschamps Becenév: Bajnok Születési hely, idő: Franciaország, 2000. 07. 14. Családi állapot: reménytelen Beállítottság: heterobb már nem is lehetne Foglalkozás: tanul Szak, évfolyam: Edző szak, első év Önköltséges/ösztöndíjas: Önköltséges Hobbi: Ritmikus gimnasztika hobbi.. élet..lételem Q&A 1. Melyik az a két tárgy/személy/állat/ezek variációja, amiket elvinne magával egy lakatlan szigetre és miért?
Csak egyet vinnék… Őt mindenképp.
2. Ki az a személy az életében, akiért kútba ugrana? Miért?
Wang Hyun Joon.
3. Az emberi kapcsolatok építése, vagy a kiemelkedő munkavégzés fontosabb a karrier előrehaladásához Ön szerint?
A munkavégzés… az enyémben legalább is. Persze az sem árt, ha ismered a megfelelő embereket.
4. Mi az a dolog, amit csak a párnájával mer megosztani?
Azt a dolgot még a párnámnak se merem bevallani.
5. Ha lenne egy kristálygömb, amiből megtudhatna bármit magáról, az életéről, a jövőjéről, akkor mit szeretne megtudni?
Vajon, nekem is lesz Happy End? Történeted
Én… nem tudom, hol kezdjem. Azt tudom, hogy a szemedbe ezt sose merném mondani, mert félek, átlépem a határt, és elveszítelek. El sem tudod képzelni, mennyire tökéletes pillanatban toppantál az életembe. Nehéz volt túltennem magam anya halálán, szerintem a mai napig nem is sikerült teljesen, de te mindig ott voltál, sose hagytad, hogy egy pillanatra is elszomorodjak.
Az ártatlan beszélgetések a tetőn, az hogy az éjszaka közepén képes voltál köveket dobálni az ablakomra, csak hogy megtudd, jól vagyok-e. Hogy a veszekedéseket hallva, mikor sírva mentem fel a szobámba – mert nem bírom elviselni apám új nőjét -, te már ott voltál az ágyamon. Sose kérdeztél semmit, sose mondtál nekem felesleges sallangokat, amiktől úgyse változott volna semmi. Tudod, milyen jó érzés volt? Ott lenni a karjaidban, és csak kiadni magamból mindent? Tudod, mennyire jól esett, hogy sose használtad ki a helyzetet? Hogy éveken keresztül csak a barátom voltál? Annak viszont a legjobb, akit bárki kívánhat. Szerencsés voltam, szerencsés vagyok, hogy ismerhetlek.
Az első költözésed alkalmával, mikor úgy tűntél el mellőlem, mintha soha nem is lettél volna, pánikba estem. Féltem attól, hogy az üzenetek, hívások kopni kezdenek, és hamar elfelejtesz majd, s mégsem így lett. A legjobb szülinapi ajándékom volt, hogy ott álltál a szobámban… vigyorogva, mintha nem is a világ másik felén kellett volna akkor lenned. Azon az estén lépni akartam, el akartam mondani, mennyire szeretlek, meg akartalak csókolni, és kérni, hogy maradj velem. Későn sikerült erőt vennem magamon.
Teljesen leforrázva hallgattam végig, milyen barátnőt találtál magadnak. Igen, az első alkalom nehéz volt, de ahogy a lányok váltották egymást, úgy tudtam én is beletörődni, hogy a végén veled együtt röhöghessek, a drasztikus szakítós sztorijaidon.
Képzeld, a csokor is megvan még. Tudod, azt, amit tőled kaptam, mikor megnyertem az Olimpiát. Az se sikerült volna Nélküled. Minden este kimerültségtől roskadozva hallgattam végig, hogy eszembe se jusson feladni. Pedig sokszor akartam, sokszor éreztem, hogy vége, ennél többet én már nem bírok. És akkor jöttél te, és mondtál valamit, egy apróságot, amitől újra és újra erőre kaptam. Közben meg észre se vettem, hogy az évek telnek a fejünk felett.
Apu aggódni kezdett, alig tudtam megmagyarázni neki, hogy nem vonzódom a saját nememhez, csupán nem akarok barátot. Nem akarok senkit, aki nem te vagy. Ő megértette, vagyis valószínűleg tudhatta, mert nem okozott neki akkora döbbenetet, mint nekem a tény, hogy kimondtam.
Igen, felvállaltam, és utána mindennek súlya lett. Nem tudtam már olyan önfeledten beszélgetni veled, mert féltem, hogy elmondom. Kínosan kerültem a témákat, amivel mindig az agyam húzod, és amik előtte sose okoztak gondot. Emlékszem, egyszer te is rákérdeztél, meg ér-e annyit az egész gimnasztika, hogy ne legyen mellette magánéletem. Sose éreztem akkora megkönnyebbülést, mint abban a pillanatban, és tényleg… iszonyatosan örülök annak, hogy te így láttad.
Pedig szó se volt róla, hidd el, ha csak egyszer kértél volna meg, menjek utánad, ott hagytam volna mindent magam mögött, nem törődtem volna semmivel.
Mert szeretlek. Igen, már öt teljes éve nincs senki másnak hely a szívemben, s nem is akarom, hogy valaki egyáltalán, megpróbálkozzon.
Most viszont úgy érzem, kész vagyok rá. Pontot tenni a kérdőjelek helyére, és lezárni. Nehéz, iszonyat nehéz, de egyszerűen már nem elég a remény. Nem tudok már reménykedni abban, hogy majd újra itt állsz a szobámban, hogy újra a karodba bújhatok, és simogatod a hajam, míg el nem alszok.
Most magamra kell koncentrálnom, a karriemre, és arra, hogy megvalósítsam a terveim. Nem várhatok rád, nem hagyhatom, hogy úgy szálljon el felettem az idő, hogy közben nem mutathatok fel semmit, amit letettem volna az asztalra.
De sose felejtelek el, és kérlek te se tedd…
UI: megőriztem a képet, hiába van ergya képed rajta, s most ezt is odaadom.
- Hol a boríték? – esek pánikba, és egyből a szobatársamra nézek.
- Az, amelyiket úgy dédelgetsz, mint egy plüsst? Odaadtam annak, akinek szól – vigyorogva nézi végig, ahogy körülöttem fordul egyet a világ.
- Ne.. ne ne… kérlek, mondd, hogy ez nem igaz. Nem tudhatja meg, hogy itt vagyok – szorítom össze a szemem, leroskadva az ágyra.
Nem, én se tudtam, hogy ő itt van. Nem volt egyszerű belefutni a folyosón. Nem volt egyszerű látni a tekintetében, hogy egyszerűen nem ismer fel. Két éve, hogy egy árva szót se váltottunk egymással, és azalatt sok minden változott. Főleg én.
 |
|
|
Pént. Júl. 31, 2020 8:42 pm | Gratulálunk, elfogadva! Kedves Yvonne!Imádom, amikor különleges nevű személyek érkeznek az oldalra, mert már akkor tudom, hogy maga a történetük sem lesz hétköznapi. Menő lehet ilyen fiatalon ritmikus gimnasztikában Olimpiát nyerni, mégsem érhet fel azzal, ha az a személy, akit nagyon nagyon nagyon szeretsz viszont szeretne. Borzasztó lehet a friendzoneba kerülni majd onnan ismeretlenné válni, olyanná, akit már fel sem ismer a folyóson vagy a kampuszon. Nekem millió darabra törne a szívem minden áldott nap és csodálkozom rajtad, hogy van erőd még felkelni és menni, csinálni a dolgokat. Amúgy kíváncsivá tettél, mert valami oka kell annak lennie, hogy nem emlékszik rád két év távlatából. Ha valakivel rengeteg ideig vagy jó viszonyban, akkor is emlékeznie kéne rád mikor a halálos ágyán fekszik kilencvenéves korában... Mi történt? Miért néz át rajtad és a legfontosabb kérdés, hogy mi fog ezután történni? Én a helyedben megpróbálnám visszaszerezni azt a levelet mielőtt elolvasná... vagy már túl késő? Riri
xoxo
|
|
|
