A kocsma zaja tompán jut csak el a fülemig, ahogy az is hogy csörög a telefonom. Érzem a rezgését a zsebemben, sőt még a kezemen is rezeg ez az akármilyen okos ketyere amit Rosietól kaptam. Ha odapillantok látom hogy pont ő hív. Látnám az édes kis arcát, a mosolyát.
De én egyre csak a poharamat bámulom. A jégkockák lustán lebegnek a borostyánszín italban. AZ egész egy égető hörpintés lenne és máris úgy érezném hogy minden rendben van. Máris nem remegne a kezem, máris kiélesednének a gondolataim. Máris találnék magyarázot a ma délután történtekre.
Lehunyom a szemem és megdörgölöm az orrnyergem fáradtan, égnek a szemeim és a torkom az előttem pihenő whisky után. A csuklómon abbamarad a rezgés, de nem tűnik fel. A lehunyt szemhéjam mögött azt látom amit eddig is. Az igéző kék szempárt, a selymes hófehér bőrt, a szőke tincseket és azokat a puha, telt ajkakat.
Szinte érzem azt a pillanatnyi forróságot, azt a lágy, gyors érintést az ajkaimon. El se hiszem hogy megtörtént. Egyszerűen fel sem fogom.
Résnyire nyitom a szemeim és csak figyelem a pohár üvegén lassan lecsúszó, egyre hízó vízcseppet.
Lassan az ujjamhoz ér és elterül rajta. Pont azon a halvány, sima vonalon ahol a karikagyűrűm volt. Már több mint egy hónapja nincs rajtam, a nyoma mégis ott kísért.
Még előttem van, ahogy pakolja a bőröndjeit. Hiába próbálom nyugtatni, hiába szólítom a nevén, egyre csak pakol. Egyre csak hajtogatja hogy elege van ebből a házasságból. Hogy nem boldog mellettem. Hiába könyörgöm neki hogy maradjon, ellök magától.
Csak akkor hallatok el mikor kimondja azt amitől minden házas, a nejét szerető férfi retteg.
Van valakim Adrian.
Utána csendben vártam hogy összepakoljon. Rosie nem volt otthon. Bulizni ment a barátnőivel de... utána velem maradt. Nem az anyját választotta.
Megint megcsörren a mobilom, a csuklómon rezegni kezd az óra. Legszívesebben letépném a csuklómról és hozzávágnám a legközelebbi falhoz. Az ujjaim lassan mintha ráfagytak volna a pohárra.
Egy mozdulattal emelem fel és húzom le a tartalmát. A jéghideg italtól megfájdulnak a fogaim, de az érzést hamar felváltja a szesz forrósága a torkomban.
A kocsma zajai fejbecsapnak és végre megérzem a zsebemben rezgő telefont. Önkéntelenül is az órámra pillantok és meglátom a lányom arcát.
Azonnal felpattanok és felkapva a kabátom elindulok kifelé. Nem akarom hogy tudja hol voltam. Nem akarom hogy tudja mivé lett az apja.
- Rosie, kicsikém, ne haragudj nem hallottam hogy hívtál... - veszem fel odakint a mobilt. Megállok egy pillanatra és csak hallgatom a hangját. Olyan nagy már... felnőtt lett.
Pont ugyanannyi idős mint River.
Basszameg.
- Igen, igen most indulok haza. Nem, dehogyis minden rendben van. Biztos csak torzít a vonal, amiatt furcsa a hangom - nevetek idegesen. Hazudok. Nem tudok hazudni.
- Vigyek valami vacsorát? Főztél? NAgyon jó kislány vagy. Rendben.... Rendben kicsim. Sietek haza. Én is szeretlek. Szia - leteszem és hosszan kifújom a lefegőt. Előhalászom a zsebemből a cigarrettát és rágyújtok. Hiába nem érzem már az ízét... az ajkaim még mindig égnek attól az egyetlen csóktól.