Lord Eugene Kim LL.M

A szüleim mindössze 15 évesek voltak mikor megszülettem. Egyedül a falu páriái, a nagyszüleim fogadtak be minket. Mongol a nagyapám, nagyanyám japán. Nagyapám nem volt hajlandó koreaiul beszélni velünk egy mukkot sem. De cserébe átadott mindent a khöömei-től a régi mongol írásig. Nagyanyámtól kaptuk a japán nyelvet és etikettet. Anyámtól meg a koreai nyelvet.
Ezért is volt bizarr a nap, amikor egy csapat katona kihurcolt minket a főtérre. Az öcsém, Sun Jin, még nagyon kicsi volt akkor, be tudtam fogni a fülét csecsemőként, a húgom Jin Ae szemeit pedig próbáltam eltakarni és elfordítani. A családunk nyaka körül kötél, a lövészosztag pedig készenlétben. Majdnem mindennapos volt egy-egy kivégzés akkoriban. De aki ismeri a rendszert, az tudja, hogy másnap az életbenhagyottakat viszik munkatáborba. Az éj leple alatt fogtam mindenünk, amit tudtam, velünk tartott a menyasszonyom is, hogy átkeljünk a befagyott Tumenen. Egészen jól is ment minden, ám a katonák nem voltak restek. A menyasszonyom fejbe, engem hátba lőttek. De addig kapartam a jégen a két kistestvérem fogva, hogy sikerült. Kínába értünk. Apám katona volt, elraktam a térképeit, hogy hol vannak egyes lövészállások és a munkatáborok pontos helyeit.
Talán valami nagyobb hatalom, talán a szerencse, de éppen elhaladt mellettünk egy kocsi, fehér katonákkal. Egy szót tudtam angolul. Help. Satufékkel álltak meg és az osztag vezetője, Euddes tábornok és a jobb keze, Greg Maxwell húztak fel minket, majd enni és inni adtak nekünk. Euddes érdekesen beszélte a koreait, de legalább tudott tolmácsolni. Eleve háromnyelvű család fia vagyok, könnyen ragad rám a nyelv. Szabályosan üvöltött a sofőrnek, hogy azonnal a konzulátusra. Amíg oda nem értünk Guangzhouba, addig bújtattak minket. Mármint nem mintha egy alakulat SAS-essel szerettek volna a Kínai Néphadsereg tagjai packázni. Másnap helikopterrel vittek át Pekingbe minket a nagykövethez, onnan pedig Euddes addig toporzékolt, hogy Londonba.
Úgy tűnik, hogy nagyon is értékes vagyok a számukra, a térképek miatt is, mert az MI6 vadászik ezekre. Cserébe mi menekültként állampolgárságot és tetőt kapunk a fejünk fölé Londonban. Közel 3 hónapot töltöttünk átnevelésben, ami alatt én úgy 95%-osan megtanultam angolul, a húgom keményebb dió volt, benne még volt némi agymosás is, Sun Jin meg... Hát ő 29 hónapos. Pakolnak a költöztető céges alakok, kaptunk pár bútort kezdésnek amíg talpra állunk. De a húgom már elfoglalta a szobáját, aminek örülök, én az öcsém fogva próbálok dirigálni, mikor ismerős szitkozódás üti meg a fülem. Arra fordulva elmosolyodom.
- Jó reggelt, Mr. Maxwell. A Királyi Postán bajkeverők dolgoznak? - meglepődhet mert mikor megtaláltak minket, alig pár szót tudtam angolul.
- Mr. Maxwell az apám, meg a nagyapám, hívj csak Gregorynak. Ott mindig, de ha hamarabb jövök ki akkor elkapom azt a suhancot. Milyen gyorsan megtanultad a nyelvet. De legalább normális szomszédom lett. A húgod? - az öcsém szerintem parancsra tud aludni, vagy mintha kötelező lenne.
- Rendben, Gregory. - bólintok egyet. - Pedig azt hinné az ember, hogy egyből el tudod kapni. Családi tehetség, plusz egy nyelv a meglévő három mellé igazán semmi. Le is raktam a különbözteti vizsgákat, mehetek jogra. Én is örülök, hogy rendes szomszédunk lett. A húgom szerintem a szobájának örül nagyon, sosem volt neki saját. - bocsánatkérően mosolygok, Sun Jin az olyan mint egy macska rengeteget alszik.
- Hjaa, ha nem azért lennék itthon mert tegnap végre megszabadultam a gipsztől. Én kérek elnézést, nem nyelvésznek kéne menned? Gratulálok a joghoz, szép eredmény ilyen gyorsan. A legrendesebb, alig vagyok itthon. Annak én is örülök, pedig mindig sajátom volt. Mekkorát nőtt ez a vasgyúró gyerek. - vigyorog Greg.
- Örülök, hogy gyorsan felépültél. A nemzetközi jogban is kell nyelvtudás azért, meg nem hagynám őket itt vagy vinném őket magammal vad helyekre nyelveket kutatni amúgy sem. De míg távol vagy, addig segíthetsz olyan nyomorultakon, mint mi. Hatalmasat, már ha ébren van integet és vigyorog és szájal, de a nővére nem bírja már el. - nevetek.
- Megérte harmadjára is eltörni a térdem, hogy tudjak segíteni. Teljesen igazad van, de érzem, hogy így is bébicsősz leszek. Remélem, hogy segíteni tudok több emberen is. Legalább eszik rendesen, ne aggódj csöppség majd kapod a kiképzést rendesen.
- És még akkor is azon ügyködtél, hogy bennem ne maradjon golyó pedig 6 vagy 7 jutott nekem is. Ha szeretnél vigyázni rájuk amikor ráérsz, veled tudom, hogy biztonságban vannak. Én is ebben reménykedem, hogy egyszer majd segíteni tudok másokon. Nézz oda Sun Jin, valaki a keresztapád szeretne lenni. - közben fel is ébredt és nevetve integet Gregorynak, úgy tűnik, hogy felismerte és nyúl felé.
- Nem azért lettem SAS, hogy pár kósza golyó és egy törött térd állítson meg. De még egy ilyen bravúrt nem biztos, hogy túlélek. Mostanság elég sokat ráérek majd. Már most segítesz, szám szerint kettőn is. Azt azért nem mondtam, de megtiszteltetésnek veszem. - át is veszi az apróságot. - Még így borostás képpel is felismersz, milyen szemed lesz később?
- Lehet ideje lesz majd elgondolkodnod, hogy az életet választod-e inkább. Én nekem ki kell járnom a jogot, de azért igyekszem amennyit tudok velük lenni. Ugyan már, a követségen is dédelgetted már. - a kölyök megtapogatja a borostás képét és úgy kacag neki. - Szerintem minimum olyan lesz mint egy radar.
- Lehet ideje elfogadnom valami nyugisabb küldetéseket, vagy pár évet lehúzni kiképzőként. De van egy szuper szomszédod, aki majd segít, ha vizsgákra készülsz. A húgod se bírt leszakadni rólam, bár azért hálás vagyok, legalább nem káromkodtam túl sokat. - megfogja a kis pajtás egyik kezét. - Tökéletes alapanyag vagy Sun Jin, majd fejlesztjük.
- Az a hatalmas vörös szakállú furcsa akcentusú biztosan örülne neki. Azért hálás lennék. Csodálkozol, sosem láttak nyugatit és már aktívan nevelték belé, hogy mind gonoszak vagytok. Pedig gondolkodtam, hogy mit mondhatsz, de rájöttem, hogy káromkodás. - nevetve nézem őket. - Azt hiszem ő a szomszéd házból a kedvenc lakód.
- A kiképzőm, nem londoni, csak azért fura az akcentusa. Tényleg azok vagyunk, öt órakor teázunk, és tejet is rakunk bele. Az volt bizony, de a húgod miatt visszafogtam magam pedig nem is értette. Nem tagadom szeretem a babákat.

Pár nappal később csak óvatosan merek bekopogni Lady Maxwell irodájába, pedig szabályosan rúg befelé Greg, de én csak belépek az irodába és meghajolok felé. - Hívatott, asszonyom?
- Igen, kérlek foglalj helyett. - de ő feláll, és kinyitom az ajtót. - Vidd el Jin Ae-t az istállóba, ha tovább hallgatózol kopaszodni kezdesz. - zárja be az ajtót, majd felém fordul, és a papírokra mutat. - Ha aláírod a család hivatalos tagjai lesztek, marad a vezetéknevetek ahhoz ragaszkodunk.
Csak vigyorogva nézek Maxwellre, nyúlna a füle, de inkább elkotor ahogy az anyja javasolta neki, én pedig  figyelem ahogy a papírokat mutatja.- Örökbe fogadna minket? Miért?
- Nem mintha téged már nevelni kéne, de a két kisebb testvéredet igen, és amúgy is segítenénk így még meg az anyagi háttér is biztosítva lenne.
- Én kicsit öreg vagyok már, túl korai gyerek lettem. Őket igen, nekik még van esélyük. - szinte hitetlenkedve pislogok, kicsit döbbenten. - Asszonyom, miért fogadna be három menekültet hivatalosan is a családjába? Nem vagyunk különlegesek sem...
- Mert megtehetjük a férjemmel, pont azért. A fiam kedvel titeket, nagyon is, és nála ritka, kissé el lett kényeztetve. És utána már nem lehetett több gyerekünk hiába szerettünk volna, így pedig kapunk rögtön hármat. Más nemesi család biztos a különleges dolgokat keresi, még emberekben is, de ők nem is az MI6-nél vannak. A húgod pedig gyanítom, hogy különleges és gyönyörű lesz.
- A szüleim engem nem akartak, ami látszik is rajtam lehet, anyám kitagadta a családja, apám szülei fogadták be őket és egyúttal minket is. De ők már nincsenek. Én azt szeretném ha a kistestvéreim boldogok lehetnének. - aláírom a papírokat, de nem tudom még a latin betűket rendesen, úgyhogy régi mongollal írok alá.
- Minden gyereknél látszik, ha nem akarták a szülei. De annyira szerencsések voltatok, hogy befogadtak titeket. Mi meg azt, hogy mind a hárman azok legyetek.- kicsit el is mosolyodik. -  Akkor üdv ebben a normálisnak egyáltalán nem mondható családban.

Megáll bennem a lélekjelenlét, amikor meglátom Hidehito herceget és Seiren hercegnét és a kislányukat, Sayuri hercegnőt, akit éppen Sun Jin bámul tátott szájjal.
- Kiesik a szemed, ha ennyit lesed, majd verseny alatt nézegeted. - szidom össze mongolul, majd beterelem a szobába, ami elég nehéz, mert menne a szobájuk felé.
Viszont amit utána másnap elkezd alakítani, akkor összepillantok a hercegi párral, akik kuncognak. Azt hiszem ennek a kis zseninek meglett a másik fele.

Az ICC-ben ülök. Karadžić kapott tőlünk 40 évet, első fokon, de úgyis tényleges életfogytiglani lesz a vége. Ott van még nekünk Ratko Mladić is mint fejfájás, ha nála is megszületik az ítélet akkor lazíthatok én is kicsit. Aztán úgyis lejár a mandátumom és hiába kérték, csak akkor térek vissza, ha az Északi vezetés kerül eléjük, de akkor önként és dalolva.

Megtettem amire felesküdtem, megvédtem a testvéreim, épségben, jól iskolázottan nőttek fel. Csak magammal nem foglalkoztam egy percet sem. Egy szusszanással kapcsolom le a projektort, az előadó tömött volt, de szinte zombikként mennek ki, nem kíméltem senkit most. Tudniuk kell a háború borzalmairól és a mészárlásról, hogy megérthessék, hogy mi motivált mikor az ICC-hez kerültem. De a tekintetem megakad egy fiatal hölgyön, aki nem menekül, inkább hozzám lépdel. Pofátlanul fiatal és csinos.
- Miben segíthetek?
- Nem értettem az óra végén mikorra kell beadni az esszét, elismételné, kérem?
- Jövőhét csütörtök. A témája pedig a mai előadás alapján, hogy milyen szempontokból építené fel az ügyét a két felbujtó ellen. - ismerős a lány, de nem tudom honnan, előadásokon láttam már, de régebbről. -  A legjobb tanulóm elfelejti a határidőket vagy ez egy remek ürügy volt?
- Köszönöm szépen, elkészülök vele.-  mosolyodik el. - Most elkapott, csak ürügy volt, hogy legalább két percet rám szánjon a drága idejéből.
- Nehezen kijátszható alak vagyok. Két percet? Van több időm is, úgyhogy hallgatom. -vigyorgok rá.
- Igen, azt tudom, azért néztem meg minden megszerzett felvételt amin tárgyaláson van, de személyesen még jobb volt látni, önt.
Kissé meglepetten pislogok, a húgom tényleg nem túlzott Nam Chun Heiről, zavarban is vagyok kicsit. - Értem... remélem élőben is olyan érdekes vagyok.
Érdekes lettem....

Ami viszont sosem hagy nyugodni, hogy a bátyjánál vannak a papírok, ha visszarendelnek. Egyszer egy kiadatás kapcsán dolgoztam Nam Hyun Shikkel, akibe meg a húgom esett bele, most már gyerekük is van, házasok. Ráadásul ők is jöttek ide tanítani, bár Hyun Shiknél kevesebb mesetere van a koreanisztikának.
Én pedig igyekszem, hogy a büntetőjogot úgy fújják a jogászhallgatók mint a kisangyalok.