- Nagyapa! - szaladok vidáman a császárhoz, hiába próbál apám rendszabályozni, hogy ne essek el. Akihito császár örömmel hajol, hogy átöleljen, én pedig ragyogó képpel nézek rá. - Holnap megyek az első versenyemre! Szurkolni fogsz, ugye?
- Még szép, kisujjesküt is teszek rá és nyerni is fogsz! - yubikirivel pecsételi meg az ígéretét, én pedig kacagva, hatévesen a föld legboldogabb kislánya vagyok.
Másnap már Weimarban vagyunk, az Internationaler Franz Liszt Wettbewerb für Junge Pianisten holnap kezdődik. A folyosón a hotelben megakad a szemem egy fiún, aki feltűnően bámul engem, el is vörösödök és be is iszkolok a szobába. Hallom viszont, hogy a mellette álló nagyon magas férfi összeszidja, de nem tudom milyen nyelven.
A selejtező alatt amíg nem kerülünk sorra, mellettem ül a fiú és láthatóan unja amiket előadnak a versenytársak, úgyhogy fogja magát és az ölembe fekszik és már alszik is. Meglepetten pislogok a szüleimre, akik kuncognak halkan, majd a magas férfira nézek, aki meglepően tiszta japánnal szól hozzám.
- Szerintem kedvel téged az öcsém...
Fél órával később felkel és a szemeit dörgöli, majd ad egy puszit, amire majdnem rámjön az idegfrász is, de megszólal a konferátor.
- Lord Samuel James Kim, Nagy-Britanniából. - a fiú felkel és a zongorához lép. Brit, nem közember és csak így elalszik vadidegeneken? De a játéka meglep engem is. Szóval őt kell megvernem, nem a többit... Letelik az ideje, majd önelégült vigyorral ül le mellém.
- Sayuri hercegnő, Hikawa házból, Japánból. - felkelek a székemről, érezve magamon a fiú és a családja döbbenetét is. De odalépek a zongorához és beleadok mindent. Meg fogom verni azt a fiút. Sikerült is.

Évek óta megy már, hogy tulajdonképpen nem törődünk másokkal a versenyeken, csak egymás ellen megyünk. 9 év telt el azóta, hogy megismertem, de most a verseny szóló része után ahogy elcsendesedtek nagyjából a dolgok, elkapta a karom és szabályosan a falnak szegezve csókolt meg, ép eszem is alig maradt, levegőm sem, mert nem bírtuk elengedni egymást. Utána pedig sikerült megkaparintania a számom is, hogy írjon nekem.

Fájdalmasan sikkantok fel, ahogy a nyakaim köré szorulnak a kezei, szabályosan el is emelkedem a földről, sokkal erősebb, mint hittem. Mindezt azért, mert megnyertem a Chopint. Ahogy elenged, akkor zuhanok a parkettára, ő pedig elrohan, én pedig fuldoklok és fogom a nyakam. Érzem, hogy önkéntelenül sírni kezdek. Miért? Azt mondta, hogy egy nap egymáséi leszünk.
Otthon katatón vagyok. Hosszú volt az út Lengyelországból, de nem szólaltam meg azóta sem, folyamatosan sálban vagyok, mert nagyon durván látszik a keze nyoma rajtam és fáj is, nem csak fizikailag. Anyám próbál engem vigasztalni, de hiábavaló. Úgy érzem, hogy beroppant a világegyetemem.

Pánik epizódjaim kezdődtek az incidens után, úgyhogy a szüleim orvoshoz vittek, de elég sűrűn kap el. De a legrosszabb az volt, hogy a szüleim Londonban kaptak követi posztot. Sun Jin engedélyt kért apámtól, hogy múzeumba vigyen, de akármennyit tiltakozhattam, a negyedik hercegnek a lánya sem parancsol. Aznap nyílt egy koreai kiállítás. Amint megláttam az első darabot, egy ritka hanbokot, alatta pedig a tulaját, akkor esett le, hogy ez a nagyanyjáé volt. Anyai ágon koreai, apai ágon mongol-japán. Végignéztük a kiállítást, de még óvatos voltam nagyon is. Egészen addig nem voltam viszont sokkos, amíg ki nem mondta a mondatot.
- Még az egyetem alatt meg fogom kérni a kezed, egyetem végén pedig el is veszlek. - mindketten a Royal Music Academyre kerültünk, de hogy milyen meredek tud lenni néha...

Csak nehezen izgatottan tudok szuszogni a gondolatra, hogy végre tényleg a felesége leszek. Leginkább a vőlegényem mögé bújva figyeltem mit csinálnak a vérszemet kapott nővére és anyám, de be kell vallanom, hogy még bennem is megreked a levegő amikor a tükör előtt meglátom magam a hanbokban amiben megesküdünk. De kissé könnyes a szemem, ahogy őt is megpillantom. Szó szerint úgy érzem, hogy álmodom, de valóság és végre a felesége vagyok.

- Ébresztő! - ugrok az ágyra vigyorogva, egyenesen Sun Jinre, aki eleinte kicsit nyűgös, de húz is vissza maga mellé az ágyba. - El fogunk késni, egy órán belül óránk lesz.
- Tudom, asszony, még öt perc. - szabályosan maga alá gyűr engem, hogy ne tudjak szökni.
Vajon kik késtek el előadásról?