nathan yves pearce

Idegesen dobolok ujjaimmal az ütöm végén miközben erőteljesen rágcsálom a szám szélét ezzel próbálva valamennyire leküzdeni az izgalmakat. Folyamatosan a telefonomra pillantok majd a pályára és vészesen következik az a pillanat, mikor színre kell lépnem és meg kell mérkőznőm a nyertessel a junior bajnoki címért. Izgulok. Baromira izgulnék és ezen az sem segít, hogy az apám nem képes tartani az ígéretét miszerint felhív a fontos, MONDOM A FONTOS, meccsem előtt, ami eldöntheti, hogy kijutok-e a vébére, avagy sem.
Újból megpöccintem a kijelzőt, hátha csak én nem vettem észre felvillogni azt, de megint elkeseredve kell rájönnöm arra, hogy másodlagos vagy sokadlagos vagyok az életében; mélyet sóhajtok majd a lelátok felé nézek, ahol megpillantom Mike legeslegjobb barátomat és életem szerelmét; a kedvesemet Primroset, akik valamin jól szórakoznak és nevetnek. Az ütőmet használva a kezem meghosszabbításaként intek feléjük ők pedig ujjongani kezdenek és ezzel megmosolyogtatnak.
- Te jössz. – markol keményen a vállamra az edző, majd összeborzolja bongyori fürtjeimet mielőtt kimondanák a nevemet és felfutnék a helyemre. Út közben megnézem még egyszer a pólóm alatti számot, hogy ott van e és megnyugszom mikor Prim szerencsét hozó hetese éktelenkedik a bőrömön. Párszor megpattogtatom a labdát a kemény felületen, majd megpörgetem ujjaim között az ütőt és várom a sípszót.
Amint megkapom olyan erővel ütöm el a labdát, szerválva az ellenfélnek, hogy esélye sincs megakadni a hálóban; az agyam teljesen kikapcsol és engedem a szívemből áradó dühnek, hogy átvegye testem felett az irányítást. Soha életemben nem játszottam gyengén, de most különösen haragos vagyok és játékomon is visszaköszön a belső agresszivitásom, de nem bánom. A telefonom mindeközben továbbra is csendben marad, senki nem hív, senki nem érdeklődik, hiába ígérte meg.
Nem figyelek semmire, ami körülöttem történik, az izgalomtól és az adrenalintól mindenem lüktet, az ütő felsérti a tenyeremet már sokadjára és érzem a fájdalmat átterjedni a testem többi részére, hogy ne befolyásolja a játékomat; és ez ad egy újabb löketet arra, hogy szanaszét alázzam az ellenfelemet. Ajkamra harapva ütöm vissza a labdát, egyre több és több pontot szerezve míg nem a második felvonásban teljesen megsemmisítem.
- Hölgyeim és uraim. A 2019-es Junior Tenisz bajnokunk pedig nem más, mint Nathan Yves Pearce! – hallom vissza nevemet a hangosítókból, fel sem fogom egy másodpercre, ahogyan izzadságtól vizessé vált hajamat próbálom szárítani, egészen addig míg Leon, az edzőm, mellettem nem terem és kap fel, hogy megpörgessen a levegőben. Felnevetek.
-Tudtam gyerek. Sokra viszed még te. – gratulál a maga módján én pedig elmosolyodok, és követem az utasításait. Megborzolom hajamat és lecserélem a mezemet egy tisztára, kipirult arcomat áttörlöm egy nedves kendővel és máris megyek a dobogóra, hogy megkapjam az érmet és a kupát, az arany jegyemet a továbbjutáshoz. Vigyorogva állok fent, emelem magam fölé a dolgokat ezzel bepózolva a fényképészeknek, majd kacsintok egyet a szurkolótáboromnak.
- Husiiiii! Szanaszét aláztad azt a srácot, nem kímélted. – kap fel ma már másodjára a legjobb barátom Mike; én pedig nem tudok nem nevetni. Vállam fölött csodagyönyörű barátnőmet keresem és amikor megpillantom kiverekedem magam a srác szorításából és mély csókra vonom magamhoz. Kezem fenekére siklik és gyengéden mélyesztem bel ujjaimat, majd megszakítom mert Mike szája már fintorgásba fordul át és ezt hallom.
- Ügyes voltál bébi. Pizza? – mintha olvasna a gondolataim között úgy hozza fel a kedvenc időtöltésemet én pedig hevesen bólogatva adom tudtukra, hogy igen, kérek pizzát és menjünk most azonnal.

- Szóval… van valami ami egy ideje már nagyon foglalkoztat és próbáltam kitalálni mikor hozhatnám fel a témát a legjobb pillanatban, ami sosem jött el… így kénytelen vagyok most beszámolni róla. – kérdőn pillantok fel rá, nem értem mit akar most Mike felhozni, mert tudtommal Lia már tiszta és nincs mitől félni, hogy ilyen furán beszéljen. A kanapén fekve próbálom kitekerni a nyakamat, hogy kíváncsian fülelve várjam a bejelenteni valóját.
- Meleg vagy? Mert mindig is tudtam, hogy van benned egy kis homó, és tudod, hogy szeretlek de úgy nem vonzódok hozzád. – öltök rá nyelvet majd megpaskolom a combját, mire idegesen felnevet. Komolynak hangzik így feltornázom magam félig ülő pozícióba és türelmesen várom a válaszát.
- Ideköltözik az egyik legjobb barátom Amerikából. És… nos, én bátorítottam rá, és mivel a legjobb barátom, rajtad kívül természetesen, így sok időt fog velem tölteni. Meg veled. Meg a többiekkel, mivel a Goldenbe fog ő is járni. – nem néz az arcomra és ez zavar, hatalmasokat pislogok és kezdem feldolgozni a hallottakat, közben elfog a pánik amiért meg kell osztoznom a legjobb barátomon valaki mással.
- Nem. – ejtem ki egyszerűen az ajkaimon, miszerint elutasítom a kérelmét egy új tag befogadására és látom arcán, hogy nem tetszik a válaszom.
- Ebbe nincs beleszólásod, Husi. Jön és kész, velünk fog lenni és kész, te pedig elviseled vagy elveszítesz. – meglep az erőteljes megmozdulása, meglepettségemben ajkaim elnyílnak egymástól és kell pár másodperc mire visszazárom. – Kedvelni fogod, jó fej srác, nagydumás és iszonyúan tud bulizni. Megbízol bennem, nem? Attól nem leszel kevésbé fontos, hogy ő is itt lesz.
- Ühüm, persze…