Riley életének néhány meghatározó emléke:

Az első igazi koncert, amint voltam az egy Rolling Stones show volt Londonban. Körülbelül hat éves lehettem. Apa végig a nyakában tartott, de még ígysem sokat láttam belőlük, mivel csak állójegyet sikerült szerezni az O2 Arénába. Egészen hátul ültünk. A bátyám apa mellett. Tisztán emlékszem, hogy a biztonsági őr rá is szólt édesapámra, hogy tegyen le engem, de ő nem hallgatott rájuk. Életem egyik legjobb élménye volt attól függetlenül, hogy csak apró bevillanások vannak meg belőle.

Bátran kijelenthetem, hogy nekem volt az egyik legjobb tanító nénim a világon. Mindig odafigyelt mindenkire, talán már túlságosan is. Tudta, hogy kinek mi a kedvenc étele és mit nem fog megenni aznap a menzán. Tisztában volt a családi háttereinkkel. Még azt is tudta, hogy melyik nap ki fog bevinni minket reggel az iskolába. Aki pedig busszal jött, az elé készségesen kisétált mindenféle kérés nélkül. Ő volt az, aki a legtöbb mindenre megtanított. Négy évig volt alsóban az osztályfőnököm, s ez idő alatt  sikerült elég sok dolgot elhatároznom. Kicsiként elég lázadó természetem volt és sosem akartam azt, amit a szüleim utasítottak nekem. Nem volt soha kőbe vésve, hogy mit kell továbbtanulnunk majd a bátyámmal, de azért ott lebegett előttünk az, hogy mindenki tanár a szüleink és a nagyszüleink közül. Mégsem miattuk kezdtem pedagógiát tanulni, hanem Mrs. Jenkins miatt, akihez a mai napig visszajárok a volt általános iskolámba, Bristolba, ha éppen otthon vagyok. Neki köszönhetem a szeretetem a matematika iránt és hogy ennyire figyelmessé váltam. A legtöbb tulajdonságomat tőle vettem át.

Tizenöt éves lehettem, amikor a szüleim először elengedtek bulizni néhány barátnőmmel. Azt hittük tök jó ötlet lesz venni egy üveg vodkát és négyen elfogyasztani, majd elmenni valahová táncolni. Azt persze egyikünk sem vette számításba, hogy már egy nagyon kicsi is meg fog ártani nekünk és szükségünk lenne egy hamis személyire ahhoz, hogy beengedjenek a kinézett szórakozóhelyre minket. Körülbelül tíz óra pár perc lehetett, amikor sírva hívtam fel apát, hogy vigyen haza. Igazából utólag visszagondolva nem történt semmi rossz dolog csak kiderült, hogy nem bírom az alkoholt. Azóta mindig megállok egy pohár valaminél és én vagyok az anyuka a társaságban. A lány, aki sofőrködik és vigyáz a többiekre.

A gimi vége felé már tudtam, hogy mindenképp tanár leszek. Be is adtam a jelentkezésemet az Oxfordra, de abba nem gondoltam bele, hogy sokkal jobban kell teljesítenem ahhoz, hogy felvegyenek. Tizennyolc évesen mindent félvállról vettem. Nem figyeltem oda a jegyeimre, a bemeneteli követelményekre. Túlságosan elbíztam magam és úgy voltam vele, hogy biztosan fel fognak venni. Pár hónappal később jött a hidegzuhany, s mire abból feleszméltem már rég lecsúsztam a pótjelentkezési időszakról, így kénytelen voltam kihagyni egy évet. Ebben az időszakban egy gyorsétteremben dolgoztam és sikerült félreraknom egy kis pénzt. Sok dolgot átgondoltam és már egy kicsit sem voltam benne biztos, hogy az Oxford jó döntés lenne a számomra. Be kellett látnom magamnak, hogy sosem tepernék annyira, mint ahogyan azt elvárják tőlem. Kétségbeesetten nézegettem új egyetemek után az országban, amikor a bátyám egy olyan bejelentést tett, hogy nagy valószínűséggel a következő évet Sydney-ben kezdi a GCU-n. Nem azért jöttem el vele idáig, mert annyira szerettem volna, hanem csak nem láttam jobb lehetőséget. Az országot még mindig szokom, a kultúrát, s az éghajlatot főként, de kezdetben nyelvi nehézségek is feljöttek. Hiába beszélünk mindannyian angolul, esküszöm az elején könyörögni tudtam volna, hogy lehessen feliratozni az ausztrálok beszédét.

A pedagógia alapszak elég sok mindent tett hozzám. Ráébredtem, hogy nem minden fekete és fehér. A tanítás nem olyan könnyű, mint amilyennek én azt elsőre hittem. Sokkal nagyobb odafigyelést igényel. Ugyan én még nem szakosodtam, de a gyakorlatok alatt sikerült egy kis tapasztalatot szereznem. Mikor Ausztráliába jöttem a sport nagy része lett az életemnek. Nehezen illeszkedtem be és szereztem barátokat, így ez volt az, ami igazán éltetett. Talán köze lehet ennek is ahhoz, hogy mennyire szívesen látogatom meg Phil edzéseit, amikor csak időm engedi.