Bruno Killoran

- Miért szeretnél te is pszichológussá válni? - kérdezi tőlem a dilidokim.
- Miatta. Meg magam miatt is. Az egész elcseszett életem miatt. És azt hiszem szeretnék minél többet megtudni az emberi elméről, lélekről. - sóhajtok egyet, miközben megvakarom a tarkómat. Kérdőn néz rám.
- Mit értesz elcseszett alatt? - kérdezi, majd előrébb dől a székében.
- A családom. Tudja maga nagyon jól. - vonok vállat, de úgy tesz, mintha nem tudná. Azt akarja, hogy mondjam ki hangosan.
- Miért? Attól könnyebb lesz? Igen, cseszettül nagy érvágás, hogy az apám csak 18 volt, amikor én megszülettem és az anyám otthagyott a nagyszüleim házának küszöbén egy kiba....- mély sóhaj- kicseszett levéllel, amiben lemondott rólam. És az is rohadt nagy bukta, hogy a csaj, akiért odáig voltam már hetedikes korom óta, csak azért haverkodott velem, mert meg akarta dugatni magát a saját apámmal. - amint ezt kimondom, menten elfog a rosszullét.
- Nem baj, ha összerókázom a kárpitozást?  Csak mert most megint hányni tudnék. Köszönöm ezt az élményt doki, igazán. - előre hajolok és a két kezembe temetem az arcom. Próbálom leküzdeni a feltörő hányingert, mire a doki azonnal reagál.
- Azt mondtad, hogy miatta is szeretnél pszichológus lenni. Beszéljünk inkább a döntésed eme aspektusáról. - próbál témát váltani, én pedig próbálom összeszedni magam és az ebédemet a gyomromban tartani. Eldőlök a kanapén és mély levegőt veszek, majd kifújom. Amint már nem akar kifordulni belőlem a gyomrom űrtartalma, folytatom.
- Tudja, Finn is pszichodoki akart lenni. Nekem meg nem volt semmi célom a zenélésen kívül. Azt mondta, hogy ő is szereti a bandát, de abból nem lehet rendesen megélni. De sok meggyötört ember megy el mellettünk minden egyes nap az utcán, szükség van agyturkászokra. És amúgy is szereti, ha sztorizgatnak neki. - vállat vonok. Nem szól semmit, csak várja a folytatást. Mintha tudná...
-  Szeretném teljesen rendbehozni az életem doki, mert nem akarom érezni ezt a folyamatos hiányérzetet, ezt az ürességet. Le akarom küzdeni, hogy ne érezzem azt, felesleges vagyok. Nem akarok csalódást okozni az apámnak meg a nagyszüleimnek. Meg akarom valósítani Finn álmait, melyekre nem jutott ideje, de így nem megy. Nagyon nehéz tiszta fejjel gondolkodni minden egyes nap, mert a belső hangok mindig azt súgják, hogy akarják a szert. Csak még egy szippantást. Csak még egy slukkot. Nem lesz gond, elűzi a gondolataimat messzire. Borzalmasan szar érzés, legszívesebben vaslapáttal verném szét a saját fejem. Folyamatosan kínlódom, gyötörnek a rémálmok. Ezek mikor szűnnek meg doki? Mikor érzem végre a változást? Már egy hónapja nem szívtam fel semmi szart, de úgy érzem, most fogok csak igazán becsavarodni. Néha az olvasás se segít, pedig elkezdtem azt a könyvet. Minden órában négyszer. - felelem és változtatok a pozíciómon, mert kényelmetlennek érzem a seggem alatt a huzatot.
- Idő kell hozzá Bruno és sok kitartás, türelem. Tudod, hogy a szervezetednek teljesen ki kell tisztulnia. Ilyen a méregtelenítés. Nem megy egyik napról a másikra. De jól haladsz. A rémálmaid pedig elémúlnak azután, miután kiegyensúlyozottabbá válsz. Addig is jó, ha lefoglalod magad valamivel, olvasd tovább a könyvet, nagyon érdekes lesz a vége, meglátod. Talán úgy leköt, hogy észre sem fogod venni és elröppen az idő. És azt javaslom, ne hagyd abba a zenélést. Tehetséges vagy és szeretted csinálni. Tedd magad boldoggá, csak te magad vagy képes rá, senki más. Nehéz lehet neked, hogy az apádat a bátyádnak nézik, de nem kell az ő árnyékában élj, ő sem azt akarja, ezért sem erőltetett rád semmit, nem igaz? Kivételes személyiség vagy és erős. Kitartó vagy, hisz eddig már eljutottál. Sokaknak ez sem sikerül. Nem sikerül talpra állni és célokat keresni, sokan nem bírják az elvonót és megszöknek. Nem tudnak kitörni az ördögi körből. De látom, hogy te nagyon akarod a változást és ez pozitív dolog. Nem könnyű megküzdeni a saját démonainkkal, de nem lehetetlen. Én hiszem, hogy sikerülni fog, de vajon te is elhiszed? Hiszel önmagadban?

Hiszel önmagadban? Másfél év elteltével is  gyakran felteszem magamnak ezt a kérdést, ha valami nehéz helyzet elé sodor az élet. De a válasz a legtöbbször igen. Hiszek önmagamban, máskülönben nem vettek volna fel Sydney egyik legkiválóbb egyetemére pszichológia szakra. Finn megvalósítatlan álma az én célommá vált. Már nem érzem magam apám árnyékában. A hangok már nem kísértenek, le tudtam győzni őket. Le tudtam győzni a démonaim, önmagam. Igen. Megöltem valakit. Azt a személyt, aki régen voltam...