Látom az érzéseket, érzem a hangokat. Nem vagyok őrült, csak egy kicsit talán rosszul huzalozott. Mikor először beszéltem anyáéknak arról, hogy milyen mélybordó haragot érzek a kis Jack iránt, amiért lenyúlta a tollamat azt hitték itt a vég - a gyerek bekattant. Elvittek pszichológushoz, aki megnyugtatta őket, hogy bár a szinesztéziát mentális betegségként tartják számon gyakorlatilag nekem nem fog feltűnni, hogy kicsit különc vagyok. Míg a legtöbben csak két dolgot párosítanak, nekem kijutott a jóból. Az érzéseimet színekkel társítom, a hangok ízekkel, vagy szagokkal párosulnak. Olyan, mint mikor egy rég elfeledett emléket kivált belőled egy külső hatás, csak nekem nincs szükségem emlékekre ahhoz, hogy ez a két dolog összekapcsolódjon bennem.
- Szabad egy táncra? - Váratlanul ér, hogy odalépsz hozzám, azonban szerencsésen választasz időpontot. Épp csak egyetlen ital csúszott még le, szóval nem kell aggódnod, hogy olyan részeg vagyok, hogy nem emlékszem majd rád. Táncolunk, de még hogy táncolunk. Eltelik egy óra, vagy kettő, mikor a fülembe súgod, hogy lépjünk le. Ott ülünk a kampusz előtt a hideg járdán és megvitatjuk az élet nagy dolgait. Úgy cívódunk, mintha ezer éve ismernénk egymást, holott csak néhány óra telt el, hogy feltetted a kérdésed. Az illatodról Avicii zené jutnak eszembe, olyan friss, édeskés, de mégsem túl tenyérbemászó. Repülnek az órák, és csak azt vesszük észre, hogy a felkelő Nap aranyló sugarai világítanak be. Lövök rólad egy képet a telefonommal, kicsit homályos, mert belemozdulsz, de eddigi karrierem csúcsa, ha engem kérdezel. Hosszan ölelsz, mielőtt elbúcsúznánk, holott mindketten tudjuk, hogy nemsokára újra találkozunk.
Rávetem magam az ágyadra, frissen festett rózsaszín hajam elterül körülöttem. Hajszínem tükrözi a lelki állapotom, épp olyan rágógumirózsaszín, mint a bennem frissen fellángoló szerelem. voltam már babarószaszínen és lángoló pirosan is szerelmes, de ez a fiú egészen más, mint az eddigiek. Olyan élénk és vibráló. Csütörtök van, nem akarom elterelni a figyelmedet a filmről, de muszáj beszélnem veled erről. Szükségem van arra, hogy azzal a két év előnyöddel valami olyan tanácsot adj, ami megváltoztatja az életemet. Tudom, hogy elhanyagoltalak mostanában, de Ő túl sok időmet veszi el. Ha nem is vagyunk együtt rá gondolok, portrékat rajzolok róla, vagy kettőnkről. Tudom, kicsit para, még én is félek magamról. Be nem áll a szám, úgy csacsogok, mint azok a lányok, akiken olyan jókat szoktunk nevetni. Kezdem elhagyni magam, ideje, hogy visszaránts a valóságba.
- Te hallod, azt tudod hogy csak fogadásból fűzöget? – Édes a bennem élő vidámság, mint egy frissen szedett barack. Te is nevetsz, miért is vennélek komolyan? Tudom, hogy neked vannak a legjobb értesüléseid, de könnyelműen, alkoholos befolyásoltság alatt elhiszem, hogy csak viccelsz velem. Hiszen nevetsz, na látod. Egész éjjel ki tudom zárni a gondolatot. Remek a hangulat, kicsit ugyan többet ittam, mint kellett volna, de valaki majd csak ágyba tesz. Önfeledten táncolok, mintha nem is lenne holnap. A szörnyű másnap azonban nem kímél, egyetlen dologra emlékszem az éjszakából. Tudod, hogy csak fogadásból fűzöget?