2017 december 24. Sydney, Ausztrália

14:06
- Megjötteeem! – kiáltom be a Davidson család házába, amint beléptem a karácsonyi dekorációval borított előszobába és a szekrényre teszem az apró táskát, amibe az egész família ajándékai belefértek; utalványokat venni a legkönnyebb, nem kell csomagolni, cipelgetni, nem újabb porfogó. Mindenki boldog.
- Isaac? – néz rám döbbenten a sógornőm, ő lehetett az első, aki meghallott; egyik kezében fakanál, kötény a dereka köré kötve.
- Meglepetés – vigyorgok rá, majd széttárt karokkal indulok meg felé, hogy megszorongassam.
- Miért nem szóltál? Azt hittük, megint Balira utazol, vagy valami hülye felvágós felnőtt karácsonyra – csap meg a kanállal gyengéden, de közben mosolyog.
- Mert akkor nem lett volna meglepi? Hol van Gerald?
- Ah… a teraszon próbálja belevágni a fát a formába, mert idén kitalálta, hogy igazi legyen, vágd magad – forgatja a szemét Lily és legyint egyet.
- Akkor jobb, ha megnézem, nem? – nevetek fel, és míg ő visszatér a vacsora készítéséhez, én átvágok a nappalin, ki az erkélyajtón.
A bátyám éppen próbálja fél kézzel támasztani a fát, míg a másikkal egy kisebb baltát tart a kezében, April és May még kócosan, valószínűleg pizsamául hordott pólóban és sortban állnak és nézik apjuk küzdelmét a fával.
- Mi folyik itt? – vigyorgok rájuk, mire egyszerre kiáltják a nevemet és két oldalról ugranak a nyakamba. – Szevasztok, lányok – kapnak mind a ketten egy-egy cuppanóst, mielőtt leraknám őket a földre. – Hát ti? Nézitek, apátok hogyan bénázik? – nézek egyikről a másikra és May már nyitja is a száját, de a bátyám beelőzi.
- Nem akarsz inkább segíteni a pofázás helyett? – nyögi félig a fa alól.

18:57
- Tudod, nem hiába olyan elterjedtek a műfenyők – töltök magamnak és Geraldnak egy-egy pohár vöröset, míg a lányokra várunk; az asztal megterítve, a közepén sültekkel teli tál, két oldalán pedig köretek sorakoznak, Lily pedig anyával és anyósékkal beszélget az asztalnál.
- De az nem ilyen. Ennek illata van. Most mondd, hogy nem néz ki faszán.
- Nem azt mondtam, hanem… - kezdenék bele, de belibbenek a lányok; egyikük vérrokonom, a másik fogadott, mégis ő a kedvencem. Vajon Gerry melyiket szereti jobban? Olyan nincs, hogy egyformán a kettőt, emberből vagyunk.
A nagyszülők egyből dicsérni kezdik őket, hiszen mind a ketten kicsípték magukat az estére, mindkettő a saját stílusában és már nem is hasonlítanak arra a két lányra, akik kettőkor még úgy néztek ki, mint akiket most rángattak ki az ágyból. Főleg April, hihetetlen, hogy mennyit nőiesedett az évek során; ha egy bárban találkozunk, biztosan nem mondom meg róla, hogy még csak tizenhét.
- Csodásan néztek ki – dicsérem meg őket én is a nagyszülős pusziosztás után és mindkettejük székét kihúzom, majd velük együtt közelebb tolom a terülj-terülj asztalkámhoz és helyet foglalok velük szemben. Inkább velük tárgyalom meg, mi zajlott az elmúlt fél évben az életükben, mert az asztal túloldalán biztosan elalszok. – Na, hadd halljak minden szaftos gimis pletykát, megesz a kíváncsiság – hajolok előre és Aprilre mosolygok, jelezve, hogy ő az idősebb, ő kezdje.

20:46
- Nem is értem, miért nem engednek koccintani sem – söprögetem a maradékokat a szemetesbe, a tálakat pedig Aprilnek adogatom, hogy leöblítse őket és bepakolja a mosogatógépbe. A többiek a nappaliban beszélgetnek, a gyomrok pukkadásig teli, az ajándékok kiosztva, mindenki boldog. – Fél tízkor találkozzunk a faházban, kihozok valamit. Nincs karácsony piálás nélkül – kacsintok rá vigyorogva, majd az utolsó tál átnyújtása után leöblítem a kezem, hogy visszatérjek a felnőttek körébe egy kis időre a rejtélyes eltűnésem előtt.
- Isaac, azért megkérdezhettél volna arról, elengedem-e a lányomat Spanyolországba valami kis barátnőjével – támad le egyből a bátyám. Ártatlan mosollyal vállat vonok és az asztalhoz lépek, hogy újabb pohár bort töltsek magamnak.
- Igazából… - szólal meg Lily óvatosan. – Engem megkérdezett. Gerry, annyi idősen mi milyen hülyeségeket csináltunk, nem lesz gond, ha nyáron megy, már tizennyolc lesz – csitítja gyengéden a férjét én meg egyetértően bólogatok.
- Addig kell utaznia, amíg valami idióta be nem köti a fejét, nem igaz, Lily? – cinkos vigyort küldök a már kissé becsiccsentett sógornőm felé, mire kuncogásban tör ki. – A hotel, ahova mennek, meg egy jó barátomé, ha bármi van, ott van helyben. Ne aggódj már ennyit, bátyó – vágódok le én is a körükbe a kanapéra, közben az órára sandítok, nehogy elkéssek a titkos randevúról.

22:29
- Csak tojáslikőr volt, de legalább hideg - mászok fel az utolsó létrafokokon a kert végében lévő óriási fára épített házikóba, amit még mi barkácsoltunk a lányoknak vagy tíz éve. – Ez a ház még mindig fasza – foglalok helyet a bekuckózós sarok egyik párnáján és a mellettem lévőt megveregetem.
- Hölgyeké az elsőbbség – nyújtom át Aprilnek az üveget, miután lecsavartam a kupakot kettőt gombolok az ingemen, hogy az ausztrál nyár hőségét kicsi könnyebben viseljem. – Na mesélj Isaac bácsinak, úgy komolyan. Mi a helyzet? Pasik? Csajok? Minden oké? – elveszem az üveget és én is belekortyolok, hogy jól keveredjen a gyomromban a borral és a bőségesen bezabált vacsorával.
Figyelmesen hallgatom a meséjét, félig felé fordulva figyelem a telefonjaink fényénél arcát. Hamar áttérünk a spanyol útjára és hagyom csacsogni, amíg minden nem lesz egyre viccesebb, ahogyan a tömény ital rohamosan ürül az üvegből egyenesen belénk.
- Az a lényeg, hogy jól érezd magad mindig – egymásra mosolygunk, April nagyokat pilláz felém és ránk telepszik a csend. A csend. Az a csend, amiből nekem már sokszor kijutott, és amiből tudnom kellene, hogy most azonnal húzódjak fel, ásítsak egyet vagy álljak is fel a párnák közül, helyette elhúzom a pillanatig, míg a nemrokon unokahúgom tojáslikőr ízű, ragacsos szájfényes ajkai az enyémekre nem tapadnak. Elkerekedett szemmel csúsztatom óvatosan a vállára a kezem és finoman tolom el magamtól, a pulzusom másodpercek alatt ugrott az egekig és első zavaromban nem tudom, mit és hogyan kellene csinálnom. – April… - gondterhelt sóhajjal húzódok távolabb tőle, és letörlöm csókja nyomát a számról, tanácstalanul nézek rá, mert ez most sehogy nem lesz jó.
Hogyan jutottunk ide?
- Azt hiszem, most jobb, ha megyek – gyengéden szólalok meg egy alapos torokköszörülés után, mert úgy érzem az összes elfogyasztott likőr nyelőcsövemre tapadt. Óvatosan megsimítom vékonyka felkarját, mielőtt felállnék, és rendkívül kínosan távoznék a faházból a létrán keresztül. Fejemet ezernyi zavaros gondolat tölti meg, az este eseményeit pörgetem újra meg újra és keresem a pontot, ami elindított minket lefele a lejtőn, amelynek végén a köztünk lévő jó kapcsolat sírja várt ránk.